Ulickaja műve mindenkinek erősen ajánlható olvasmány a 20. századról. Sajátos ügy a történelem: mindannyiunknak a legszemélyesebb közünk van hozzá, ám tiszta és főként teljes képet sohasem kaphatunk róla. Közünk van hozzá, hiszen azok a társadalmi, gazdasági, politikai és hatalomtechnikai keretek, amelyek az életünket és a lehetőségeinket igen nagy részben meghatározzák, a történelem folyamán, a történtek következményeként alakultak ki. Triviális, ám nagyon is kézenfekvő példák, mennyiben határozzák meg itt és most az életünket Trianon következményei, vagy éppen azoké az egyezményeké, amelyek Közép-Kelet-Európát a Szovjetunió hatalma alá adták, s ezeknek Magyarország fejlődési pályáját meghatározó következményei. A történelmet ugyanakkor csak leírásokból ismerhetjük meg, azok viszont elkerülhetetlenül is hézagosak, és szükségképpen meghatározó bennük a történetíró nézőpontja, hozzáállása, válogatási/kiemelési döntései. És tény, hogy a hivatalos történelmet mindig a hatalomban lévők írják/íratják, ami torzít, olykor igen erősen is, a későbbi krónikásoknak pedig már nagyrészt ez szolgál forrásanyagként. A mindenkori hatalom támogatja is a történelemnek maga koncepciója és főként érdekei szerinti megjelenítését, és ezzel érvényre is juttatja, hogy "akié a jelen, azé a múlt!". Ahhoz viszont, hogy legalább valamelyest megbízható képünk legyen a történtekről, nagyon is kellenek az olyan alternatív, vagy éppen eretnek források, mint amilyenek a történelem fontos részleteit, mozzanatait, vonulatait feldolgozó jó irodalmi művek. Amilyen Ulickaja e kötete.

A történészi történelemírás általában a nagy összefüggéseket, a kisebb történések és folyamatok eredőjét mutatja be, s ebben az emberek, a hozzánk hasonlók sorsa csupán apró pont a mozaikban, vagy statisztikai adat. Ez így elvont, személytelen, hidegen is hagy. A történelem ábrázolásának, ahogyan azt a jó irodalmi művek teszik, olyan erényei vannak, amelyekben az előbbi történetírás szűkölködik. Egyik, hogy személyes sorsok tükrében mutatják be a történelem menetét, eseményeit, azaz segít átéreznünk azt, amivel sokkal jobban is értjük. Továbbá, a szereplők egyéni sorsából kitekintve alulnézetből adnak képet a történelemről, ami így sokkal inkább emberközpontú. Amint Ivan Gyenyiszovics sorsával Szolzsenyicin megvilágosító erejű kisregényében, vagy most Daniel Steinével Ulickaja művében.

Stein egyéni sorsa a 20. századnak az egyik meghatározó jellemzését adja. Elátkozott a kor, amely ilyen sorsot ad embereknek, és nagyon szerencsés, hogy vannak ilyen emberek, akiknek kiállása, szerepvállalása irányfényként csillog a sötétségben. "Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni." mondja Ulickaja regényhőse. Már élete indulása is a 20. sz. szimbóluma: olyan földdarabon született, amely tartozott Ausztria-Magyarországhoz, Lengyelországhoz, hajdan a Galíciai hercegséghez, apja pedig "katonailag kiképzett zsidó" volt, ami csak Ausztria-Magyarországon létezett. A II. világháborúban a németek elfoglalják, a 16 éves Stein pedig, aki több nyelven is beszél, a Gestapóhoz kerül tolmácsnak. Az itt hallott információval segíti sorstársait, amíg egy mentőakciójából ki nem derül, hogy zsidó. A háború után kereszténnyé válik, katolikus papként Izraelbe kerül, s egész életében küzd az ideáljaiért, a hitért és a szeretetért - ami mindig emberfeletti harc. Hite élete során megerősödik, de változik is- ez a szellemi útja tulajdonképpen a mű központi témája, ahogyan azt egy kollázs szerkezetben a beszélgetései, prédikációi tükrözik, és barátai, hívei, munkatársai felidézik.

Kivételesen jó könyv egy kivételes, ugyanakkor a korra nagyon jellemző sorsról.

Kiadvány:
Ljudmila Ulickaja
Daniel Stein, tolmács
Magvető Kiadó, 2009


Forrás:
Dr. Osman Péter
matisz.hu
2009.06.16.