Tipikus női regény ? mondhatnánk Elena Ferrante magyarul nemrég megjelent könyvére, ha egyáltalán tudnánk, hogy Elena Ferrante nő vagy férfi, de nem tudjuk: a sikeres olasz író titokban tartja kilétét. Így már a puszta létével új dimenziót ad a "női" kontra "férfiirodalom" vitának, amely fogalmaknak onnantól lenne létjogosultságuk, ha ezáltal végre a két irodalom közti különbségeket próbálnánk meg körülírni, és nem a kánonba tartozó irodalom kontra a körön kívül rekesztett művek leírására alkalmaznánk.

Elena Ferrante azzal, hogy titokzatoskodásával kivonta magát a dobozolók hatóköréből, egyben rákényszeríti az olvasót és remélhetőleg a kritikusokat is, hogy a szöveget önmagában kezeljék: semmilyen támpontot nem kapunk, így nem magyarázhatjuk a szerző életrajzával vagy személyiségével a lélektani regény problémafelvetését. Amely a történet szintjén a következő: két felnőtt lánygyerekkel rendelkező, elvált, egyetemen oktató, délolasz származású középkorú nő a strandon találkozik egy nagycsaláddal, amelyen belül az egyik anya és három év körüli kislánya különösen felkelti a figyelmét. Amikor a kislány elveszíti a babáját, a nő a táskájába rejti a játékot, gondolván, hogy a visszaadása majd közelebb hozhatja a fiatal nőhöz ? egymásra találás helyett azonban a két női sors, a két nő döntésének ? önmegvalósítás kontra családanyai és hagyományos női szerep ? különbsége ütközik egymásnak: a feloldhatatlan ellentét pedig valójában nem más, mint a modern kori nő örök konfliktusa ? önmagával. Egy ideig mindkettő a másik sorsában látja az irigylendőt, az elszalasztott lehetőséget ? emlékezzünk Kosztolányi novellájára, amelyben az agglegény nős embernek, a nős ember pedig agglegénynek adja ki magát ?, a dolgot pedig tovább bonyolítja, hogy a főhősnő, azaz az értelmiségi nő épp egy, a fiatal nőéhez hasonló sorsból bújt ki, és Nápolyt, a családját elhagyva került Firenzébe (mintha "külföldre" ment volna, írja Ferrante), hogy aztán az anyaszerep elől ismét továbbmeneküljön, otthagyva kisgyerekeit. A regény idejében, a másféle példa láttán szembesül saját, múltbéli döntéseivel, a dolgot pedig tovább bonyolítja lányainak sejtetett sorsa. Mindeközben a regény férfialakjai semmit sem látszanak észrevenni a női történetekből: a maffiózó, az értelmiségi, az öreg, sőt akár a féltékeny diák is, az évszázados viselkedési sémákat követi, és nem tűnik fel nekik, hogy a nő épp itt, mellettük alakul másféle nővé. Mert bár azt nem tudni, hogy Ferrante milyen nemű, azt azért lehet sejteni, hogy a lovagregények, a szegénylegény-történetek és a férfiegzisztencia-regények kora lassan lejár. A 21. század nagyregénye pedig valószínűleg arról szól majd, hogyan menti meg a királylány saját magát.

Kiadvány:
Elena Ferrante
Nő a sötétben
Magvető Kiadó, 2008


Forrás:
Péntek Orsolya
magyarhirlap.hu
2009.06.29.