Bencsik regénye képes izgalmas és hiteles nyelven beszélni ezekről a határátlépésekről, a családunkban és a bennünk lakó, látszólag össze nem egyeztethető, valahogy mégis megbékülő, hol ösztönös, hol nagyon is tudatos lényekről.

Bencsik Orsolya Több élet című regényének középpontja a test. Pontosabban: az az emberi test, ami sokban hasonlít az állatihoz, működését, vágyait sok esetben az ösztön határozza meg. Ami az emberi testhez Bencsik autobiografikus szövegében a legközelebb áll, az a disznóé, nem véletlen, hogy a borítón egy emberi szív képét láthatjuk, melynek egyes elemei az orvosi beavatkozások során helyettesíthetők egy disznó szívének „alkatrészeivel”.

Ez a behelyettesíthetőség Bencsik regényében alaptétel: az elbeszélő nemcsak önmagát, de családját is sok esetben hasonlítja disznókhoz, sőt ennél is továbbmegy, konkrét azonosításokat olvashatunk. Nincs nála klasszikus linearitás, sem világos történetvezetés, impressziók alapján, emlékekből építkezik, számos intertextussal, népmesei utalással, Móricz-átirattal. Bencsiknél a test vágyakozik, beteg, büdös, oszlik, az állatéval felcserélhető, a test nála hús és csont, ami széttörhető, darabokra szedhető. A hús iránti érdeklődés Bencsik elbeszélőjénél családi hagyomány. A vágóhidas és hentes férfi felmenők, a disznóvá „változott” tata, a disznóólban való élet, a szekrényben lévő állatka, a csontok drótkefével való pucolása hobbiból, az anya rákja, a Kis János-szerű rokon, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack meséjének megidézése mind-mind erre utalnak. Mindezek azonban alapvetően nem hatnak bizarrul, a Több életben természetesek vagy komikusak, néhol pedig groteszk vonások. Hiszen, ahogyan arra az elbeszélő nővére rámutat, minden viszonylagos: „A trágya a szoba közepén mocsok, a gabonaföldön éltető erő. Minden, ami tisztának vagy mocskosnak tűnik, nem önmagában jó vagy rossz, csak a helyzete szerint.”

Bencsik Orsolya a regényben kevés dilemmát hagyva szólaltat meg egy önmagához sokban hasonló, önmagával azonosítható elbeszélőt. Ennek az önéletrajziságnak azonban nem sok jelentőséget tulajdonít, ahogyan ezt a Dubravka Ugrešićtől vett mottójában megfogalmazza: „a kérdés, hogy önéletrajzi jellegű-e ez a regény, legföljebb a rendőrségre tartozhat, nem pedig az olvasóra.” Eszerint a kölcsönzött, ám mégis sajáttá tett imperatívusz szerint nincs semmi jelentősége annak, hogy Bencsik hőse Bencsikre hasonlít, aki a vidékről városba, sőt vajdasági magyarként egy magyarországi nagyvárosba, Szegedre került. A falusi és városi, a kisebbségi és többségi, az emberi és állati, a természethez közeli és természettől távoli, a gyerek és a felnőtt, a munkás és az értelmiségi, a női és a férfi egy emberben való összpontosulása, megnyilvánulása az, amit a Több élet deklarál. Ha tetszik, egy testben több lélek, több élet egyetlen szívvel, egyetlen ésszel, egyetlen tudattal.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Antal Nikolett, Tiszatájonline.hu, 2016. dec. 18.