Zavaros mániák, rögeszmés gondolatok a hungarizmus világháború utáni győzelméről és közben felajánlkozás Rákosinak: Szálasi most kiadott naplója rémisztően közeli képet ad a nyilas nemzetvezetőről. Őrült volt vagy normális, és vajon melyik lenne rosszabb?

A Magvető 70 évvel a halála után bevállalta, hogy szerzői között Szálasi Ferenc is ott legyen: a hetekben kihozták Szálasi 1942 és ‘46 márciusi kivégzése között írt naplóit Karsai László történész gondozásában és bevezető tanulmányával. Alapos jegyzetekkel ellátott kötet, és a történész már csak azért sem tart attól, hogy szélsőjobbos kultuszmű lesz a kiadványból, mert a hungarista nemzetvezető szövege szerinte nem alkalmas erre: zavaros okfejtések sorozata bizarr, Szálasira jellemző magyartalan nyelvi formulákkal a

• tényvalóságtól
• a tényezőháromságon át
• az életsüketségig,

és közben a rögeszmés gondolkodás olyan foka, ami az elmebetegséggel legalábbis határos – hogy innét vagy már túl, arra még visszatérünk.

Paranoid, összeesküvés-elméletek által uralt világképében fixa ideája, hogy Németországot valójában nem Hitler irányítja, a háború az angolszászok és a zsidók műve, a náci kollaboráns Sztójay-kormány pedig „plutokrata-marxista-judaista-álnemzetiszocialista egyveleg”. Amikor 1943 előtt a nyilas párt a szétesés jeleit mutatja, Berlinben pedig egyáltalán nem tekintik őt tényezőnek, végig azon fantáziál, hogy tudna hatalomra jutni. Megrögzötten hisz leginkább a saját hitében és elhivatottságának erejében. Ha fogadná, Horthyra is olyan hatással lenne, hogy a kormányzó azonnal kinevezné miniszterelnöknek – legalábbis Szálasi biztos ebben.

„Miután megingathatatlanul hittem a Hungarizmus igazságában, így kézenfekvő volt, hogy meg is kell valósulnia, mert minden igazság megvalósul.”

Én nem vagyok fanatikus. Én több vagyok ennél. Bennem igazság van, melyben hiszek.

Ami nem illik bele a világképébe, az nem is létezik. Naplójában egy szót sem írt sem Sztálingrádról, sem a 2. magyar hadsereg összeomlásáról, féktelen optimizmusában az egymás után következő vereségek közepette is azt hajtogatja, hogy a Szovjetunió már haldoklik, csak egy utolsó, végső csapásra lenne szükség; hogy a németek már készülnek a leszámolásra; a csodafegyver amúgy is bevetésre vár.

Feljegyzései csak ‘44 márciusa környékén ritkulnak meg egy időre. Karsai László szerint annyira fel volt háborodva azon, hogy a megszállás után a németek hosszú hetekig szóba sem akartak vele állni, hogy még a napló írásától is elment a kedve. A holokausztkutató történész idén adta ki Szálasi nagy életrajzát. A napló ehhez szorosan kapcsolódik; egyes részei már korábban megjelentek, de mások csak a közelmúltban kerültek elő: 2012-ben Jeruzsálemből fénymásolatokban, Jichak Peri erdélyi származású izraeli történész iratai közül. Nem tudni, hogy kerültek oda, de a napló eredetiségét Karsai egyértelműnek találta; a jellegzetes kézírás, a helyesírási hibák, Szálasi sajátos szótákolmányai mind emellett szóltak.

Miután augsburgi fogságából az amerikaiak 1945 októberében kiadták Magyarországnak, az Andrássy út 60. (egy évvel korábban még a nyilas Hűség Háza volt itt) börtönében tollat, papírt, íróasztalt kap. Szemben a korábbi feljegyzéseivel, ekkor már nem csak magáncélra írt: tudta, hogy feljegyzéseit elolvassák; ő pedig az őrökön keresztül akart üzenni, hogy – mint írta – legalább a népbírák „betekintést nyerjenek belső énembe”.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kolozsi Ádám, Index.hu, 2017. jan. 2.