Szálinger Balázs négy év után jelentkezett ismét lírai művel. Időközben a dráma műnemében alkotott, színházi munkái voltak, illetve Cserna-Szabó Andrással közösen feltámasztotta a Hévíz folyóiratot. Szálingerék lapjának erénye, hogy képes egyszerre regionális és országos jelentőségű lenni: nemcsak a szerzőgárdának, de a zalai térségről, a Hévízről, a Balatonról szóló helytörténeti írásoknak is tágassága van. S így van ez Szálinger költészetében is, és kiváltképp az új, 360° címet viselő kötetben.

A 360° verseiben Szálinger a tájat, a tájegységet és áttételesen a magyar vidéket tartja figyelme fókuszában. Sőt, a szerző, aki egy klasszikusabb versíró iskola jegyében indult, azon túl, hogy már rég meghaladta indulásának költészeteszményét, most kifejezetten kísérletező kedvében van. A 360° panorámája a körültekintés teljességét oly módon is sugallja, hogy a tárgy, a zalai, kis-balatoni tájegység, a vidék felmérése a lehető legváltozatosabb módokon történjen meg. A versek nyelvében, szókincsében megjelennek földrajzi, biológiai, néprajzi, szociológiai terminusok. A szövegek egyrészt a tudományos beszédmód líraiságát kutatják, másrészt azt a határt keresik, ameddig a tárgyilagos pontosságra törő értekező és a lírai beszéd még képes egységet alkotni – e törekvése hasonló Oravecz Imrééhez (legyen szó az Egy földterület növénytakarójának változása kötet urbánus tereket leíró vagy a Halászóember Szajlát részletenként feltérképező költészetéről) vagy a fiatalabb generációból A rodológia rövid történetét jegyző Bognár Péteréhez. Ennek a kísérletnek szélsőséges példái a Szakvélemény („Az óholocén terasz a legdélebbi, 8.800 jelzetű főmegtelepedés és a 8.800/1 és 8.778 jelzetű megtelepedések között keskeny teraszszigetek formájában jelentkezik.”) vagy a Térképjelölések („Egyes házak. Házcsoport. Házsziget. Szálló. Menedékház. Kocsma. Erdészlak. Erdőőrház. Kastély. Kolostor. Major. Templom. Mecset. Zsinagóga. Kápolna. Kis mecset. Kis zsinagóga. Képoszlop. Szentképes fa. Kereszt. Temető.”) című szövegek, melyek voltaképpen ready made-ekként gazdagítják a kötet anyagát.

Izgalmasabb persze a különböző beszédmódok találkozása, érdekesek az olyan momentumok, mint A Szévíz völgyéből a Foglár völgyébe című szövegben ez: „A polgárőr Lada Niváját várják. / Két szuronyos áll mellettük, / Egyiket még tanította az asszony”. Szálinger verseiben a történelem éppúgy poszt- és preapokaliptikus rommozaik, ahogyan Kemény István költészetében. Az idézet első sorában – melyet gond nélkül vonatkoztathatunk napjainkra – szociografikus színek csillannak, az autómárkában a vidék elmaradottságát láthatjuk meg. A második sor azonban átrajzolja a képet, láthatóbbá válik, hogy eltérő történelmi korok rekvizitumai kerülnek egymás mellé: a polgárőr a kilencvenes-kétezres évekre, a Lada Niva a késő szocializmusra (’77 óta gyártják a típust), a szuronyosok a 20. század első felére is utalnak. A harmadik sorban pedig a tragédiát is sejthetjük: hogy sötétebb időkben barátok, ismerősök, szomszédok jelentették fel egymást, hogy az egykori diák vegzálta, telepítette ki vagy csukta le a volt tanárát, és így tovább. A kötet nagyobb részében azonban a hasonló nyelvi rétegződések, regiszterkeverések nem komorságukkal, inkább finom humorukkal tűnnek ki, például a címadó versben: „öt óránál Ellend mint falunév // negyed nyolcnál / sok zseniális mandulafácska / közé befűzött puha féreg // nyolc óránál elkezdődik a nap, / az oromba bükkök állanak // fél kilencnél az invazív fajok / meghallgatása, kávészünetben / elrágcsálnak egy őshonos almát”. És a kötet egyes versei emlékeztetnek Nemes Z. Márió A hercegprímás elsírja magát című kötetében kiérlelt radikális hibriditására is, például amikor „a berekben a köd paplanja alatt / Minden hajnalban eligazítást tart a természet, / Lelkesítő beszédet mond a tó érdekében, / És kiosztja az illegalitás fegyvereit” (A berek)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mohácsi Balázs, Jelenkor.hu, 2017.02.16.