Schmal Alexandra kutatás közben a véletlenek összjátékának köszönhetően egy olyan történetre talált, ami fontos kérdéseket vet fel számunkra. A Mai Manó Házban létrejött beszélgetésen Kincses Károllyal, Závada Pállal és Halász Tamással nagyítottak rá egy ember, Kis Pál életén keresztül a XX. század társadalmának sok keserűséggel, csalódással teljes epizódjára. Schmal Alexandra elmesélte, hogy az OSA Archívum kezdeményezésére elindított csillagos házak projekt kapcsán tudta meg, hogy egykori lakhelye megjelölt épület volt. Személyes beszélgetéseken, véletlen találkozásokon és kutatásán keresztül jutott el Tamási Sándor műterméig, amit a fotográfus Kis Pál lányától örökölt. Innen ismerhette meg Kis Pál történetét, és hasonló úton jutott el az izraeli cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumában őrzött naplóig, jegyzetekig, amelyet Kis Pál munkatáborban, majd megszökése után, bujdosásakor írt, rajzolt. 

A beszélgetés helyszíne maga is különleges. A Mai Manó Ház a századfordulós műtermek közé tartozott. 1894-re készül el, később jónevű, középosztálybeliek számára ismert hely válik belőle. Mai Manó 1917-ben bekövetkezett halála után a fényképészt Weisz Hugó követi majd. Épp abban az évben távozik az életből, amikor Kis Pál a Király utca 51.-ben modern, szecessziós, ötemeletes bérház tetőterében napfényműtermet alakít ki. A műteremház és a műterem története párhuzamosan fut, ahogy később majd a tulajdonosoké. A Fotográfusok Házában működik 1931-től a híres Arizona mulató, amelynek tulajdonosát, Rozsnyai Sándort 1944-ben elhurcolják, feleségét, Rozsnyai Micit (művésznevén "Miss Arizonát") pedig feltehetően Budapesten megölik. Ugyanebben az évben decemberben az utolsó transzporttal Kis Pált és feleségét Buchenwaldba szállítják, ahonnan soha nem térnek vissza.

Kincses Károly fotótörténészként beszélt a korszakról, a korabeli műtermekről, fotósokról. Schmal Alexandra kérdésére válaszolva mondta el, hogy a kor emberei számára hogyan és miért jelentett mást a fényképezés, mint ma. Hangsúlyozta, hogy egy emberről ekkor életében jóval kevesebb kép készült, ugyanakkor a fényképészek és a műtermek elterjedtek voltak a XX. század elejének Budapestjén. Így például csak a Rákóczi úton több mint 70 fényképész dolgozott. Kafka élményéből tudhatjuk, hogy amikor az író egy barátnőjével Budapesten járt, akkor maga is készíttetett  a cselédkorzón igazolványképet, amelyek közül egy ma is megtalálható. A Keleti pályaudvar közelségében lévő műtermek az alsóbb rétegek számára voltak elérhetők, akik akár „két tojás” áráért készíthettek fényképet magukról. A Király utca és Nagymező akkor a mai Váci utca funkcióját töltötték be. A napfényműtermek elterjedtek voltak, hiszen elektromos áram hiányában a fényképészek a fény-árnyék játékával, különböző függönyökkel érték el a megfelelő megvilágítást és hatást.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sóki Diána, Litera.hu, 2017. febr. 21.