Megnyerő (rokonszenves) és megfontolt (okos) személyként ismerhette meg a pozsonyi közönség az író Darvasi Lászlót, aki kedden volt a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének vendége.
Persze, vélhetnénk-gondolhatnánk, könnyű rokonszenvesnek és okosnak lenni Görözdi Judit oldalán ? ő volt ugyanis a szerző beszélgetőtársa. (Ez rögtön az elején jutott eszembe, amikor Görözdi Judit azzal vezette föl a szerzőről és terjedelmes életművéről szóló rövid bemutatóját, hogy ennek nyilván nem kell nagy feneket keríteni, hiszen a jelenlevők bizonyára jól ismerik mindkettőt, ezért is jöttek el a rendezvényre. Arra gondoltam, nem csak ezért, hanem Görözdi Juditért is, nyilvánvalóan és a székek egyikét fenekemmel elfoglalva bizonyíthatóan, hiszen egy jó koraesti beszélgetéshez nem mindig elég a jó szerző, sőt az alkalmi közönségével magát egy órácskára elfogadtatni tudó szerző sem, ehhez azért megfelelő ? megnyerő és megfontolt ? partnerre is szükség van.) Így, utólag már, visszagondolva erre az estbe észrevétlenül átfolyó beszélgetésre, rekonstruálhatatlannak tűnik, hogy más szereposztás esetén milyen lett volna Darvasi László Pozsonyban. Így, ahogy volt s ahogy történt, nagyszerű volt.
Az Irodalom és? rendezvénysorozatnak ez a (ha jól értettem, záró-) fejezete az Irodalom és élet címet kapta; a sorozatban a három pontot mindenkor a meghívott szerző helyettesíti be. Darvasi az életet választotta, egyrészt mert az Élet és Irodalomnak másfél évtizede belső munkatársa (Szív Ernő néven írt tárcái is itt indultak), másrészt az élet iránti respektusból. Ez utóbbi indíték aztán szemléletes kérdezz-felelek sorozatok burjánzását indította el a szöveg és valóság, valamint az élet és fikció feltételezett szembenállásai örvén. A szerző pedig nagyon helyesen igyekezett magát sehová sem besoroltatni és sehová sem besorakozni ? s így az irodalom térfeléről induló mondatok végére rendre az élet (és a szöveg) felsőbbsége tette ki a pontot. ?Nem az a gond, hogy mit találjak ki ? válaszolta egy helyütt, a valóság és a fantázia kapcsán a szerző ?, hanem hogy amit kitalálok, azt kordában tartsam. S mégis, az élet túltesz minden fantázián.? S ugyanígy tesz a történet is: arra a kérdésre, mennyire lát bele az író az élet rejtelmeibe, lényegében az volt a válasz, hogy nem ő, hanem a szöveg lát bele (mibe is, nyilván inkább a szöveg, mint az élet rejtelmeibe, gondoltam). ?Alázattal és csodálattal nézem, ahogy a szöveg korrigál és alakít, noha én írom a szöveget? ? így a szerző (eldöntetlenül hagyva, vajon csak magát alakítja a szöveg, vagy őt is).
De ekkor már javában a Virágzabálók című könyvben jártunk, képletesen és szó szerint is, hiszen ennél a most megjelent Darvasi-nagyregénynél lyukadtunk ki ? a lyukak mint hiátusok a beszélgetésben és a felolvasott részletekben is megképződtek. Nevezetesen az, hogy nincsenek ?egyetlen és abszolút érvényes? történetek, csak történetmesélés van, pontosabban történetek mesélése ? de hogy ezek összeállnának egy történetté, az fölöttébb kérdéses. ?Inkább sok történet és sok történet hiánya s az ezekből adódó tökéletlenség adhat végül, ha nem is komplex képet, valamiféle benyomást? ? fejtegette a szerző, amellett téve le a garast, hogy az elmondott történetek és a nem elmondottak (tehát a hiányuk) egyformán fontosak. Ezek egy történelmi regényben (merthogy a Virágzabálók nemcsak a történetmondás regénye, háttere is történeti-történelmi) éppoly fontosak, mint a többféle perspektíva, nemkülönben a valóság és a mítosz keverése; s ennél még Hunčík Péter Határeset című regénye is eszembe jutott. Az egyik nagy különbség a kettő között, hogy bár mindegyik a ?nagy? történelem kisebb, kevésbé ismert vagy éppen elhallgatott részeinek kinagyításában érdekelt, a Határeset az olvasó történelmi ismereteinek precíz korrigálására, a hiátusok felszámolására s ezáltal egy teljes(ebb) világkép fölrajzolására törekszik, a Virágzabálók fontosabbnak tartja azt, ami nem tudható. (Mely differencia alighanem a történelem célelvűségébe vetett hit mértékének kérdése is, s az értelmezői tevékenység fontosságába vetett hit kérdése is.) A nézőpontváltáson túlmenően a Darvasi-próza számára lényegi tényező az idő; a szerző az esten ezt egy példával illusztrálta (mindent példával illusztrált egyébként; a virág-példázatokból több is volt, többször hirtelen szenvedélyes kertészekké is váltunk, sőt, Kertész Imre neve is felmerült, a történetmondás kiemelkedő képviselőjeként), mondván, ha a kész regényt (a Virágzabálókat) fölépült házként képzeljük el, akkor, kilépve ebből a házból, derüljön ki róla, hogy olyan építmény, melynek nyitva maradt az ablaka. És az ajtaja. Meg a pinceajtó is. Vagyis sokféle oldalról megközelíthető. Hogy a történet ? a történetmondás után ? sokféle módon maradhasson meg, ez tudatos, mondta Darvasi. ?A mai történet ? mutatott körbe rajtunk ?, ez az itteni, mostani, nem ugyanaz, mint amilyennek holnap elmondják? ? kanyarodott vissza az idő tényezőjéhez, egyben megelőlegezve e beszámoló érvényességének viszonylagosságát is. ?A história nem az, aminek látszik? ? fűzte még hozzá a történelem és a szöveg (élet és irodalom) viszonyával kapcsolatos felvetésekre, mondván, hogy az illető kor (a Virágzabálók esetében 1848) hátterének ismerete természetesen nagyon sok kutatással és gyűjtőmunkával jár, de ebből az ismeretanyagból csak a történethez szükséges mennyiséget használja föl. Ami végső soron egybecseng azzal, ami a történelmi események és nyelvi leképzésük közötti viszonyról tudható ? ezt fejtegeti a Grendel- és a Duba-próza kapcsán most megjelent tanulmánykötetében (Mindez így) Keserű József is ?, egyebek közt pl. hogy minden a konfigurálástól függ. Az is, hogy melyik szövegből lesz történelemkönyv, s melyikből irodalom.
Talán a fentiekből is kitetszik, hogy a pozsonyi Darvasi László-est természetesen nem csak erről s nem csak így zajlott; nehéz volna megmondani, kit miért tartott több mint másfél órán át az igézetében, ám a beszélgetést és a felolvasásokat követő sok és sokféle kérdésből ítélve annyiban bizonyára közös nevezőre hozhatók résztvevői, hogy szívesen maradtak volna még. Bár azt gondolom, most már a Virágzabálók című regényt olvassák.

Kiadvány:
Darvasi László
Virágzabálók
Magvető Kiadó, 2009

Forrás:
Somogyi Juhász Péter
2009.06.14.