Závada Pál érzékenyen, problémákra fogékonyan választ regénytémát a 20. század magyar történelméből. Első regénye, az átütő sikert hozó Jadviga párnája a családi kötelékek felfeslése mellett a század első évtizedeinek viszonyairól is tudósít. A 2002-ben megjelent Milota pedig közvetve a Kádár-rendszert ábrázolja. Mindkét regényben elbeszélői szólamként megjelenik a női hang is: Ondris mellett Jadvigáé, Milota mellett pedig Roszkos Erkáé. A 2004-es A fényképész utókorá történetvezetése a legnagyobb fesztávú, hiszen időben a negyvenes évektől a rendszerváltást megelőző időszakig vezet. A második világháború korszakának feldolgozása az elbeszéléstechnikáját tekintve megújulást hozó Idegen testünk című „impozáns történelmi táblakép”-pel (Nagy Boglárka) veszi kezdetét, majd folytatódik a 2014-ben megjelent Természetes fény című regénnyel.

Az Egy piaci nap szervesen illeszkedik az életműbe. Időben az Idegen testünk és a Természetes fény folytatása, hiszen a második világháborút követő antiszemita atrocitások egyik legsúlyosabbikát választja témául. A cselekmény középpontjában az a véres zsidóellenes tömegmegmozdulás áll, amelynek során 1946. május 22-én Kunmadarason a szokásos keddi piacnapon egy többségében szegény sorban élő, iskolázatlan nőkből és fiatalkorúakból álló tömeg rátámadt Kuti Ferenc zsidó tojáskereskedőre. Az antiszemita erőszak- és gyűlölethullám aztán a helyi értelmiség és a kivezényelt 25-30 fős karhatalom teljes passzivitása mellett gyűrűzött tovább, hogy végül halálos áldozatokat és súlyos sérülteket hagyjon maga után. (Lásd erről Csősz László írását.) Az elbeszélés mindemellett kitekint a kisgazdapárti Nagy János (a regényben: Hadnagy Sándor) helybeli református tanító és leventeoktató perére, mely az események közvetlen előzményének is tekinthető, illetve a felbujtók és az elkövetők ellen indított bírósági eljárásra is. Závada tehát ezt a viszonylag jól dokumentált történeti anyagot dolgozza át regényében úgy, hogy a helyszínt a fiktív Kunvadasra helyezi át, és a főbb szereplők nevét is megváltoztatja. A valós események menetén azonban nem módosít.

A fényképész utókorával és az Idegen testünkkel ellentétben felhagy az olvasót is bevonó többes szám első személyű narrációval, és elbeszélőjének a kunmadarasi (a regényben: kunvadasi) pogrom felbujtójaként perbe fogott helybeli tanító feleségét, Hadnagyné Csóka Máriát választja. Az asszonyoknak azonban a regényben másutt is fontos szerep jut. Egyfelől a lincselők nagy része nő, másfelől pedig a regény fontos szálát jelenti annak a – csak rövid időre megerősödő, de a férjek politikai szembenállását semmibe vevő – kapocsnak, sorstársi viszonynak az ábrázolása, mely az elbeszélőt és a kommunista Hámosné Gellért Irént köti össze. Elbeszéléséből mozaikszerűen kibontakozik egy korabeli női élettörténet is. Kezdve származásával és neveltetésével, majd az első szerelem időszakával, amely épp egy zsidó fiatalemberhez, Rónai (Rosenstein) Ernőhöz fűzi, és amelynek beteljesülése esetén egészen más sors várt volna Máriára. Ezt követi a Hadnagy Sándorral kötött házasság időszaka, terhességei és vetélései, kislánya születése és korai halála, végül a házastársak elhidegülése. Aztán a háború időszaka, az elszenvedett nemi erőszak, a férje távolléte miatti kiközösítettség érzése. Talán emiatt – továbbá az alföldi protestáns környezet, illetve a helybeli viszonyokat átlátó figura és interpretáló női hang következtében – Csalog Zsolt Parasztregényének Muharosnéjával is összefüggésbe hozható Csóka Mária figurája.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Neichl Nóra, Jelenkor.net, 2016. december 5.