(Centauri ?A Bomlás madarai? című fotókiállításáról)

Egy fotókiállítást rendkívül nehéz megnyitni. Mert fotózni mindenki fotózik.
De nézzük: miben különbözik egy művészfotó egy ? hogy is nevezzem ? nem művészi fotótól? A kérdést persze min-den művészeti ág esetében felvethetjük, de házat azért nem mindenki épít, s a pusztán praktikus célú épületeket elég könnyű megkülönböztetni az építőművészet alkotásai-tól. Regényt még annál is kevesebben írnak, ahányan házat építenek, s vonósnégyest valószínűleg senki nem ír, aki nem zeneszerző, művész. Fotózni azonban szinte mindenki fotózik. A Mátyás-templom előtt többen nyomkodják digitá-lis kamerájukat, mint ahányan mobiltelefonálnak, s még azzal is fotóznak.
De mit fecsegek itt? Miért nem mondom meg azonnal, hogy Centauri itt a falon látható fotóiban mi a művészi? Mi különbözteti meg Centauri madarát bármely más lefény-képezett madártól? Centauri Krisztus-szoborfejeit mind-azokétól, akik ugyanezeket a fejeket ugyancsak lefényké-pezték? S a vasúti megálló magányos padját bármely más téli estén lefotózott padtól. Nem mondom meg, nem makacs-ságból, hanem mert nem tudom. S ezért kénytelen-kelletlen fecsegek. Félreértés ne essék: azt nem tudom megmondani, hogy miért művészi ez a fotó, azt azonban nagyon is jól tudom, hogy az. Ránézek, s nem az ötlik fel bennem, hogy jaj de érdekes kép, mert hogy egyáltalán nem érdekes. Vasúti megálló egy téli estén, a sínpárokat, melyek kö-zött hangsúlyosan szemünkbe ötlik a pad, néhány lámpa fé-nye világítja meg. Miért lenne ez érdekes, valamennyien számtalanszor láttunk már ilyet. De nem így. Nem úgy lát-tuk a padot, ahogy Centauri kamerája. Láttuk, hogy ott a pad, hiszen nem mentünk neki, láttuk, hogy fagyos hó bo-rítja a vasúti peront, ezért óvatosan lépdeltünk rajta, hogy el ne csússzunk. Mindezt láttuk, mert hacsak nem va-gyunk vakok, vagy nem hunyjuk be szándékosan a szemünket, a lámpák fényében nem tudunk nem látni. Úgy azonban nem tudunk látni, ahogy Centauri kamerája. A művész látásmód-ja sajátos látásmód ? közhely ?, csak azt nem tudjuk, mi benne a sajátos. Látni azonban látjuk, hogy ő másképp lát. A fotó azért művészi a szememben, mert többnyire el-ső ránézésre látom ezt a másképp-látást. Ezerszer megnéz-hetem a vasúti peront a paddal, s nem fogom másképp lát-ni: látásom mindig csak a tájékozódást fogja szolgálni. Egyszer ránézek viszont a fotóra, s most már magam is másképp látom a szokványos vasúti peront.
A fotó is, mint minden vizuális művészet, átalakítja a látásunkat. Mivel éri ezt el? Hát ez az éppen, amire nem tudok válaszolni, s nem hiszem, hogy különösebben be-képzelt volnék, ha azt mondom, nemcsak én, senki nem tud a kérdésre válaszolni. Maga a művész sem. Ha válaszolni tudnánk a kérdésre, nem léteznék művészet. A műalkotás valami olyat mutat fel, ami diszkurzíve leírhatatlan. Szívem szerint most már el is némulnék, s Önökkel együtt nézegetném a képeket. Ha mégsem némulok el, hanem néhány percig még beszélek, annak semmi más célja nincsen, mint hogy elmondjam Önöknek, miféle gondolatsorokat indítottak el bennem Centauri képei.
A bomlás madarai. Csakhogy éppen a madarak nem keltik bennem a bomlás, az enyészet képzetét. Ha csak a madárfo-tók lennének kiállítva, minden eszembe jutott volna ró-luk, csak a bomlás nem. De hát nem csak madárfotók vannak kiállítva, viszont nem is csak azok, amelyek egyértelműen a bomlás érzetét keltik bennem. S a Centauri által vá-lasztott képegyüttesről azt vagyok kénytelen gondolni, hogy ahogy az egyedi fotók sem a véletlen szülöttei, úgy a fotók együttese sem. A Krisztus- és a Mária-szobrok ? ki tudja, hol vannak, ki tudja, miből vannak, az egyik mintha sárból formált lenne ? adják meg a képek együtte-sének alaphangulatát. Nézem ezeket a képeket, és az elmú-lás, majd egyenesen a felbomlás, a semmivé enyészés han-gulata uralkodik el bennem. Aztán a két épület, ők is az enyészetéi. Szétlőtték őket? Széthordták őket? ? ki tud-ja, de nem lesz belőlük többé eleven világ, ahogy Centauri tájképei sem éppen az elevenség képzetét keltik.
De a madarak? A jó néhány eleven madárhoz társul né-hány, csak néhány madárkép, ugyancsak eleven madarak, me-lyek mintha rettegnének valamitől. Sirályok, rettegve re-pülnek. Lehet persze, hogy minden sirály mindig így re-pül. De ígyrepülésük az én szememben csak Centauri képein fejez ki rettenetet. ? Utolsónak említem azt a madárké-pet, melyen a madarak koordinálatlannak, zavarodottnak tűnő repülését látom. Rettegnek valamitől, nem tudjuk, mitől. Talán előre jelzik, talán már megtapasztalták a világ bomlását, a teljes enyészetet. A bomlás madarai. A többi Centauri-madár meg még nem sejt semmit.

Forrás:
Vajda Mihály
Beszélő
2009. július-augusztus