Kár, hogy az erdélyi magyarok a kettős állampolgárságról szóló kampány idején nem látták, hogy ugyanolyan ágyútöltelékek az akkori rezsimnek meg az ellenzéknek, mint most a migránsok. Csak a pólus változik, a gusztustalanság nem. Ezt Potozky László mondja, akinek a Magvető gondozásában megjelent Égéstermék című regényét a Margó fesztiválon mutatják be. Potozky könyvében arról ír, hogyan él meg egy átlagember egy meg nem nevezett kelet-európai országban zajló 21. századi forradalmat. A fiatal, erdélyi származású írót nem lepi meg, hogy manapság a magyar kormány zavargásokat vizionál. Szerinte csak típusfigurák szajkózzák lekottázott dumájukat.

– Amikor két évvel ezelőtt az Éles című könyvéről beszélgettünk, azt mondta, szinte kész a fejében a következő regény.

– A történet valóban megvolt primitív vázlatként még 2014-ből, az ukrán forradalom idejéből. Viszont az az élmény tizenkét éves korom óta bennem él, ami a friss regény zárójelenetét adta. Gyerekkoromban Csíkszeredában egy katolikus templom mellett laktunk, hangszórókat aggatott ki köré az egyház, hogy ne csak a bent ülőknek ordítson a mise, hadd hallja az egész lakótelep a szertartást. Szürreális.

– A Magvetőnél megjelent új könyvének Égéstermék a címe. Ez szimbóluma a forradalmároknak és annak a zavaros, értelmetlen világnak, amiben a kelet-európai emberek élnek?

– Ezeket is jelképezi. Plusz azt, ami az elbeszélőből marad a cselekmény végére. Sokat gondolkodtam, mi lenne a megfelelő cím, és végül a párom, Ványa Zsófi találta ki, hogy ha már olyan sok a barikádtűz meg a Molotov a könyvben, legyen ez a címe.

– Miért pont a zavargás, a forradalom a könyv témája?

– Az utóbbi években a közélet nagyon beszivárgott a mindennapjaimba. Romániában a kigyulladt Colectiv klubban történt tragédia után a tömeges felháborodás elsöpörte az akkori kormányt, csak hogy egy rövid technokrata periódus után ugyanaz a párt kapjon ismét többséget a választásokon. Amikor az Élest írtam, épp zajlott Kijevben az Euromajdan, a forradalom, amely fontos volt nekem, hiszen ott történt a szomszédban. Megérintett a naiv, elkeseredett, harcos attitűd, amit a média sugallt egyes résztvevőkről, nyugdíjasokról, liberálisokról, szélsőjobbosokról, idealistákról. Sokak biztosan tényleg hittek, lehetett látni, hogy a ’89-es romániaihoz hasonló rendszerváltás lesz ott is: szétfolyik a flaszteren a vér, aztán elkenik a rendszerváltók bűneivel együtt. Minden, számomra elérhető szöveget és YouTube-videót átnéztem az ukrán forradalomról, a könyv forradalmi íve az ottani események egyfajta sűrített változatán alapul. A vizuális forrásokat az első személyű ábrázolásnál használtam fel, több képsort is átültettem a regénybe, azt látja az elbeszélő, ami Kijevben történt az unatkozós, fagyos napokon, vagy azokban a pillanatokban, amikor mesterlövészek lőtték át a szabadságharcosok bádogpajzsait.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Találunk a sztoriban magyar szálat is, ilyen például, amikor az utca népe megostromolja az Egyes Csatorna épületét.

– Romániai, magyarországi, ukrajnai történésekből egyaránt merítettem. Vagy felhasználtam olyan perspektívákat, amik régen az enyémek voltak, de mára túl vagyok rajtuk. 2006-ban Erdélyből nézve a tévéostromot az akkori önmagam elégtételt érzett, hogy végre megmutatják a kommunistáknak, mert tényleg jogosan éreztük, magunkat megalázva a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán. Kár, hogy akkor nem láttuk, ugyanolyan ágyútöltelékek vagyunk az akkori rezsimnek meg az ellenzéknek, mint most a migránsok. Plakátokon féltették tőlünk az országot, hisz csak a pólus változik, a gusztustalanság nem. Nem nevek, pártok, irányzatok vannak a politikában, hanem típusok, jelenségek és gyarlóságok, ezeket próbálom ábrázolni az Égéstermékben.

– Mintha az Éles egyetemista hősei tűnnének fel az új történetben is, csak az ő frusztráltságuk, nihilizmusuk itt lázadásba csap át.

– Publicisztikával nem foglalkozom, nekem egyetlen írói csatornám van, regénybe transzponálom a széppróza eszközeivel azokat az indulatokat és frusztráltságot, amit közéleti dolgokban érzek. Nem írok konkrét karikatúrákat se, csak általános emberi vonásokat nagyítok fel a jelen laza kontextusában.

– Generációja is dühös? Korábban azt mondta, hogy a mobilreklámokon mutogatott, nyolcvanas években született fiatalok jól vannak, de a többség, akár Kolozsváron él, akár Budapesten, nem az álmait követi.

– A rezignáltság a megfelelő szó. Hiányzik a düh. Nem a tehetetlen asztalcsapkodásra gondolok, hanem arra, ami előremozdítana. Azok, akik szociálisan érzékenyebbek, és elégedetlenek azzal, ami a posztkommunista Kelet-Európában folyik, cselekvőképesek lennének, de valamiért nem történik semmi. Nekem nincsenek világmegváltó sejtéseim, amelyekkel magyarázatot tudnék adni erre.

– Király László 1980. november 26. című versének két sora a regény mottója: „őszi tejben leng / a világ bizonytalanul”. Végigolvasva az egész költeményt, mintha sorvezetője lenne az Égésterméknek. De nyomát találhatnánk ennek a sorpárnak is: „Találomra belövöldözünk / sejthető házak ablakán.”

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pungor Andras, 168ora.hu, 2017. október 19.