Az utolsó utáni háborúban nem a Holtversenyt írta meg újra Totth Benedek. A szerző utóbbi könyvével robbant be pár éve, megnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, műve azóta megjelent franciául, készül az angol fordítás is. Nagy várakozás előzte meg második regényét, Az utolsó utáni háborút, ami szerencsére nagyon másmilyen lett. Valamiért az első és a második regény között megmászhatatlannak látszó választóvonal áll, hiszen itt már nem a semmihez, hanem a korábbi sikerekhez, kritikákhoz és olvasói elvárásokhoz is mérnie kell magát a könyvnek. Megnyugtató, hogy Totth mást és bátrabbat akart lépni, ráadásul igazán nyomasztó végeredménnyel ért célba: 240 oldalon keresztül bóklászunk a szétroncsolt tetemek és házak között, keresve a reményt.

“Nem volt már benne semmi emberi” - olvasható a regény első mondata attól a névtelen elbeszélőtől, aki később lábszárcsonton, koponyadarabon, patkányokon lépdel keresztül, néha kikerül egy hullát, mert a totális háborúban vagyunk, nincsenek színek, csak a fekete, a szürke és a fehér különböző árnyalatai, a napot füstfelhő takarja el. Az amerikaiak és a ruszkik csapnak össze, és ahogy egy ilyen végtelenül egyszerű alaphelyzetben annak lennie kell, a civilek számára teljesen érthetetlen és követhetetlen háborúban legyalultak mindent. Aa nukleáris hadviselés eredményeként a Vörös Zónában zombiszerű emberek és szörnyszülött állatok élnek, mintha csak egy csernobili riportfilmet néznénk. 

Az alapsztori véletlenül érkezett: Totth Benedeket felkérték a Hévíz folyóirat szerkesztői, hogy írjon egy novellát A másik forradalom című, egyébként nagyon izgalmas 1956-ról szóló antológiájukba. Az akkori 56-os díszletet a szerző a szerkesztője egyetértésével teljesen visszaépítette, hogy egy olyan lebegő világot hozzanak létre egy alternatív jövőben, amit nem lehet nagyon mainak és közelinek érezni. A világvége megragadásához nem okosnak, hanem érzékenynek kell lenni, mert ha nem sikerül egy minden részletében hiteles atmoszférát teremteni, akkor bármilyen cselekmény vagy karakter jelentőségét veszti, hiszen maga a pusztulás lesz minden másnak a szervezője.

A könyvet könnyen össze lehet foglalni: egy fiú elindul megkeresni a tesóját, amiben segítségére lesz egy fekete katona. Az utolsó utáni háború nem a röviden összefoglalható szüzsé miatt érdekes, hanem ahogyan azt elmeséli: a könyvről egyszerre ugrott be Gulliver, aki valami tök idegen világot fedez fel, Köves Gyuri gyereknézőpontja, miközben egy olyan robinzonádot is kapunk, amiben az elhagyhatatlan szigetet a háború által letarolt világunk jelenti, és amiben Péntek helyett egy Jimmy nevű katona lesz a társ. És persze az egész könyvet holnap leforgathatnák nagy költségvetéssel, Will Smith mellékszereplésével, mert olyan erős képi világot hozott létre a szerző, hogy népszerű zsánernek is elmenne.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2017. november 5.