Az első kötet, a Nyughatatlanok írása közben már tudta, hogy ebből nemcsak egy kötet lesz? Mikor villant fel először a trilógia lehetősége?

Az írók rendszerint kedvelik a regénysorozat gondolatát, mert felépítenek és benépesítenek egy világot, ahová aztán visszajárhatnak. A három regény megírása folyamán rá akartam kényszeríteni magam, hogy mindig építsem újra a világot, még ha járkál is benne néhány ismerős szereplő. De már az elején tudtam, hogy ennek a családtörténetnek három szakasza lesz, és szétesőnek, valamint homályosnak kell lennie. Mert a családtörténetek valójában ilyenek. Nem kerekek és minden részletükben világosak.

Az első két regényéhez sokat kutatott, anyagot gyűjtött, forrásokra támaszkodott. Mi adja az alapját a harmadik, Egyformák vagytok című regényének?

Az első kötet kiindulópontja Jókai Mór A Bárdy család című novellája, a másodiké Tom Stoppard egyik drámájában megjelenő szereplő. A harmadik kötet formáját tekintve eleinte A. S. Byatt Possession című regénye inspirált, de aztán elvetettem ezt az előképet, mert valahogy irtózom a stilizált szövegbetétektől, néha erőltetett stílusgyakorlatnak éreztem. Végül inkább Allegra Goodman The Cookbook Collector című regényének egyik szálában találtam ihletet. Ezen kívül van egy, a maga kontextusában hatásvadász valós történet, amit szerettem volna úgy elrejteni, hogy ne ez mozgassa a regényt: ez Florence Baker története. Egy 19. századi történet sajátosan illeszkedik egy 21. századi regényhez, ezért nem is értettem, amikor egy recenzens arról írt, hogy a Nyughatatlanokban nem elég drámai, ahogyan Aimee előéletére fény derül. Persze, hogy nem az, Aimee azon vallomásában a 19. század második felének tipródó hősnőinek paródiáját akartam adni. Ezekben a regényekben már nem lehetnek ugyanazok a tétek, mint egy 19. századi regényben, ezek a cseleményelemek itt csak a szemfényvesztést szolgálják, a titok máshol van.

Klasszikus történelmi, XX. századi és jelenkori modern regény. Eléggé különböző világok, kontextusok, életek, és habár valóban külön is olvashatóak, értelmezhetőek, a Bárdy család története összetartja őket. A harmadik rész azonban időben távol esik az első kettőtől. Miért döntött úgy, hogy az utolsó regény idejét a jelenbe helyezi?

Szerettem volna a történelemmel való játékot úgy befejezni, hogy a történelem megközelítésének a módszertanára is reflektálok. Legkönnyebben egy történész főhős adta magát ehhez. Nem vagyok történész, de tettem kirándulásokat erre a terepre, szóval kellően távoli és mégis kellően közeli. Ugyanakkor mindegyik regény szól az idegenségről, Aimee a férje családjában és barátai között érzi magát idegennek, Fülöp idegen a hallók között, de a siketek világába se akar bezárkózni, az Egyformák vagytok-ban viszont azt a közeget akartam valamelyest idegenként bemutatni, amelyben benne élek. Azt hiszem, ebben különösen jeleskedem: mindent egy kicsit eltartok magamtól. Ez rám is elidegenítő hatással tud lenni, de ebből a feszültségből keletkezett ez a jelenkori szatíra a budapesti értelmiség világáról, ami fanyalogva figyeli a körülötte lévő világot, és valahogy nem tudja kikormányozni magát a közéleti kátyúból.

A trilógia mindegyik részében gyakoriak a közbeékelődő történetek és párhuzamos szálak, melyek egyszer csak találkoznak. Gondolt írás közben az olvasóra, hogy számára is egyértelműen követhető legyen a történet, és a váltások után újra fel tudja venni a fonalat?

Szóval nem gondoltam? Lehet, hogy nem. Örömöm telt olyan mellékszereplők megrajzolásában, mint a Bárdy-hagyaték felett zsarnokoskodó Mädy vagy az ügynökjelentések miatt az egyetemről kigolyózott Ernő, de talán nem is tartom olyan fontosnak, hogy sulykoljam a történetszálakat, mert pontosan ez az, amit el szeretnék mondani a történelemről. Hogy az emlékezet tele van lyukakkal, amit csak a képzelet tölthet ki. Bizonyos dolgokat sohasem fogunk megtudni a múltat illetően. Az adatok egyszerűen elvesztek. A leveleket vagy a naplókat elásták, ráfialt a macska, szovjet katonák dobták be a kályhába, hogy a tüzénél melegedjenek, nincs adat, nincs nyilvántartás, nincs nyom. Szájbarágósnak tartottam volna leírni, mi történik pontról pontra azután, hogy Fülöp otthagyja a nővérét az állomáson a Gondolatolvasó végén, odáig, hogy az Egyformák vagytok egyik jelenetében a brüsszeli újságíró arról beszél, hogy a Philip Bardy Foundation pénzeli a cikkét, amit arról ír, Magyarország demokrácia-e. Ehelyett azt akartam elmondani, hogy a történelem dögtemetője mennyire valóságos.

A harmadik regény, az Egyformák vagytok első részében folyton vissza-visszatérő helyszín a lakásétterem. Ez az én értelmezésem szerint egyfajta alapként, kiindulási pontként is funkcionál, ahová mindig visszatérünk, és amiből kiindulhatnak a hősök saját történetei. Olvasás közben azt gondoltam, a regényben végig így jár el, és valamiért mindig visszatérünk erre a helyszínre, de nem így történt. Miért változtatott?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Talabér Dominika, Litera.hu, 2017. december 2.