A Tankom hőse Forrest Gumpként trollkodja végig a nagypolitikát – írtuk Horváth Viktor új regényének margós bemutatója után. A cím elsőre talán túlzásnak tűnhet, mégis sok igazság van benne. Narrátora a névtelen főhadnagy, aki tolmácsként és teljesen fogalmatlanul asszisztálja végig az 1968-as csehszlovákiai bevonulás előkészítését: a nagypolitika közvetlen közelében, attól mégis nagyon távol munkálkodik, közvetlen környezetében pedig Kádár, Dubček és Brezsnyev megfellebbezhetetlen politikai apafiguraként váltják egymást. A súlyos téma ellenére a Tankom mégis az elmúlt hónapok egyik legszórakoztatóbb könyve (a groteszk, abszurd fajtából), ez viszont nem jelenti azt, hogy könnyed olvasmány lenne – valójában egy iszonyú okosan felépített, gondosan összerakott, nagyon karakteres világgal és hanggal rendelkező regény. Ráadásul egy olyan történelmi traumáról beszél, amelyről hajlamosak vagyunk elegánsan megfeledkezni. A Tankom a hét könyve.

1968-ban a Szovjetunió, valamint Lengyelország, az NDK, Bulgária és Magyarország csapatai bevonultak Csehszlovákiába, véget vetve ezzel a dubčeki reformoknak és eltiporva a prágai tavaszt. Magyar részről az intervenció egyik kulcsszereplője a rétsági katonai alakulat volt. (A történelmi háttér részleteiért érdemes végigböngészni a Nógrád Megyei Levéltár Rétság–Léva 1968 blogját.)

Rétságon állomásozik a Tankom narrátor hőse is, a főhadnagy, akiért időről időre nagy fekete autó jelenik meg a laktanya előtt. Útja viszont nem az Andrássy út 60-ba vezet, hanem a Duna-parti Fehér Házba, ahol nem másnak, mint Kádár Jánosnak kell tolmácsolnia, amikor a baráti Szovjetunió első számú emberével, Leonyid Brezsnyevvel tárgyal telefonon. A rétsági katonáknak persze elképzelésük sincs, hova tűnhet ilyenkor a főhadnagy:

„– Ja, tiszta hülye gyerek az. Csak azért nem fokozzák le, mert a Kovács ales kedvence. Az apja, az valami fejes a minisztériumban, azért dédelgeti a Kovács ales. Vagy a nagyapja valami góré. Azért ilyen csókos.
– Nem sima csókos az.
– Hát akkor milyen, ha nem sima?
(…)
– Én azt hallottam, hogy még a minisztériumnál is följebb van annak az apja.”

A biológiai apánál viszont sokkal fontosabb az az apa, melyet a Tankom hőse kreál magának: mindegy, hogy Kádár, Dubček vagy Gomułka, mindannyian fontos szerepet töltenek be a narrátor életében és képzeletében. Olyan apák ők, akik „harcolnak értünk és helyettünk”, nehéz és felelősségteljes döntéseket hoznak, nekünk akarnak jót, meg az országnak.

„Kádár elvtárs a bölcs nagyapám volt, Dubček az apukám, Gomułka a szigorú keresztpapám, de az öreg Ulbricht elvtársat nem tudtam hová tenni; túlságosan furcsa ember volt.”

A főhadnagy tolmácsként a politikai döntéshozatal kellős közepébe csöppen, és testközelből követheti végig, hogyan határoznak a kommunista országok vezetői Csehszlovákia lerohanásáról. Igaz, mindebből szinte semmit nem fog fel. Egyszerűen képtelen kirakni a politikai kirakós darabjait, fájdalmas naivitásában pedig azt sem veszi észre, amikor egy Špión nevű ügynök szépen-módszeresen minden fontos információt kiszed belőle. A Tankom hőse ugyanakkor nem hülye, csak a végletekig infantilis, aki szabadidejében szívesen molyol a játékkatonáival, önálló gondolatok helyett pedig a párt szólamait böfögi vissza. Infantilizmusának maga a rendszer ágyazott meg, mely gyerekként kezeli polgárait: látszólag magára veszi az élet irányításának minden terhét (kéretlenül is persze), ezért viszont teljes alávetettséget vár el.

A Tankom hőse nem lázad, az ő szempontjából nincs is mi ellen: dualista világképe jókra és rosszakra, keletiekre és nyugatiakra, kommunistákra és kapitalistákra oszlik. Eszmerendszerében az ország és a párt vezetői azok az atyai figurák, akik megszűrik a külvilágból felénk irányuló ingereket, és eldöntik, mi a jók nekünk. Hogy nem mindenki olyan, mint a narrátor-hős, azt értetlenséggel és berzenkedéssel fogadja: amikor például Zsolti hadnagy egy imperialista nyugati dalból szedi a titkos jelszót („Áj kent getnó. Szatiszfeksön.”), akkor csak azért nyugszik bele, mert megideologizálja: végül is a nyugati fiatalok így lázadtak a kapitalizmus ellen. Az viszont, hogy szerelme, Julika az Ifjúsági Magazint olvassa, benne mindenféle szexuális tartalommal, eléggé elszomorítja. A szex eleve egy megfoghatatlan dolog számára: mint valami szokás vagy intézkedés, melyet be kell vezetni ahhoz, hogy az emberek gyakorolhassák. A rendes emberek nem is csinálják. Dubček bezzeg bevezette Csehszlovákiában a szexet – erősíti meg Špión a főhadnagy félelmeit, hozzátéve, hogy emiatt is akarják most Moszkva segítségével megbuktatni.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kiss Orsi, Könyves.blog.hu, 2017. december 10.