![]() „Az érintettség megnehezíti az alkotást” – Beszélgetés Szécsi Noémivel (Irodalmi Jelen) 
					(kiadvány: Egyformák vagytok) 
					
					
					Szécsi Noémi az Egyformák vagytok című új regényében a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó  szálait fűzi tovább. Ez a könyv az előzőekkel ellentétben a jelenben  játszódik, olvasás közben óhatatlanul az az érzésünk, hogy tükröt tart a  negyvenes budapesti értelmiségiek elé. A mozaikos szerkezetű történet  cserepeiből minden olvasónak magának kell létrehoznia a saját olvasatát.  – A cím  nyilvánvalóan a két főszereplőre vonatkozik, illetve a többi nővel való  közösségükre. Az én megközelítésemben ez az egyformaság nyelvi is,  hiszen Elza és Em nagyon hasonlóan beszél.  – Igen, az egyik  motivációja ez volt a címadásnak, tudatában voltam annak, hogy nagyon  hasonlóak, de mégis két lehetséges életutat ábrázoltam általuk. Az egy  pontból való kiindulásnak kétféle megnyilvánulási formái ők, a kétféle  lehetséges út.  – A nyelv  kulcsfontosságú ebben a regényben, nemcsak a két nő, de Ernő, Em  szerelme esetében is – különleges, esszenciális ez a nyelvhasználat.   – Nemrég voltam  író–olvasó-találkozón egy vidéki könyvtárban, ahol az egyik központi  téma az volt, hogy milyen csúnyán beszélnek ebben a könyvben a nők. Én  ezt a problémát elég nehezen értettem meg, és arról győzködtem őket,  hogy ez talán nem fontos. A könyvtárosnő azt mondta, hogy van olyan  ismerőse, akinek a vulgarizmus miatt nem is merné a kötetet kezébe adni.  Nyilván lehet ezt a beszédmódot lázadásnak is tekinteni, de szerintem  ez inkább jellemfestő szerepet tölt be.  – Nekem ez fel sem tűnt, számunkra valószínűleg ez a megszokott beszédmód.   – Ez a példa azt bizonyítja, hogy vannak olyan közegek, ahol ez nyelv, ahogy a szereplők beszélnek, átlép egy ingerküszöböt.  – Nyilván  ebben az ítéletben az is benne van, hogy egy nagyon belterjes budapesti  értelmiségi világot ábrázol regény, és ez a világ a kívülálló számára  idegen. Ez a sokunk számára természetes, „ultrabölcsész” közeg, az  egyetem világának valósága, majd a pesti értelmiség társaság-, ismerős-  és élményhajszolása – tényleg bizarr jelenségeknek tűnhetnek. – Igen, erről  beszéltek az említett könyvtári találkozón, hogy nekik ez sokkoló. Az is  előfordulhat, hogy annyira „beleálltam” a saját nézőpontomba, olyan  régen voltam vidéki lány, hogy most már nem vagyok tudatában, hogy ennek  a társaságnak a viselkedése mennyire üti ki másoknál a biztosítékot.  – A női lét  stációit is láthatjuk ezen a közegen belül: nő vagyok, pasit akarok,  gyereket akarok, nem akarok gyereket, szerető vagyok, szeretőm van, anya  vagyok – ezek azok az állomások, melyeket jó néhányan bejártunk az  elmúlt húsz évben. Megfigyelhetjük azt is, hogy ezeket az állapotokat  mennyire meghatározzák a férfiak.  – Ha viszont fiatalabb  nők olvassák a könyvet, ők pont ezt nem értik, értetlenül állnak e  generáció gátlásai előtt, fogalmuk sincs, miért határozza meg ennyire a  szereplők életét a macsó világ. Egy harmincas, Berlinben élő nő mondta  nekem, hogy nem érti, ezek a nők miért vannak így belesüppedve a saját  mocsarukba, miért nem csinálnak forradalmat. Ez a két vélemény a két  végletet tükrözi: az egyiknek túl sok, a másiknak túl kevés.  – Fontos  motívum még a könyvben, hogy egy nőt mennyire meghatároz a teste  állapota: hány éves, hogy néz ki, festi-e a haját, van-e rajta  súlyfelesleg, vonzó-e szexuálisan és még sorolhatnánk. Egy férfit nem  határoz meg ennyire a külseje. […] A válasz és a teljes cikk itt olvasható » Forrás: Jolsvai Júlia, Irodalmijelen.hu, 2018. május 2. 2018-05-02 20:09:02 
					
					
				 | 
			![]()  | 
			
				
				
 
 
 
  |