A Pertu, a Nincs, és ne is legyen, és Az ország legjobb hóhéra után az idei Könyvhétre jelent meg a Verseim című kötet, amely a címmel ellentétben ezúttal is novellákat tartalmaz, az utóbbi három év terméséből tizenhármat. Elsőre azt hittem, hogy versek lesznek benne, és még inkább felkeltette az érdeklődésemet, persze nem bántam, hogy most is prózákat kaptam. Miért lett ez a címe?

Több kötetbeli novella tematizálja az írást, a verseket, tágabb értelemben az elrugaszkodást a valóságtól, a valamin kívül kerülést úgy, hogy közben mégis a valóság részei maradjunk. Ugyanakkor furcsamód figyelemfelkeltő, és egy picit tréfás címnek is tartom. Kétségkívül csak az tudja, mi ebben a fricska, aki tőlem novellákra számít. Meglepni csak azt lehet, akinek prekoncepciói vannak.

Prózádban a jó versekhez hasonlóan minden mondatnak ereje van…

Ja, és még ezért a cím.

…Bizonyos ismétlődéseket, ritmust találunk a szövegekben, például az irodaházas történet már a címében is hordozza ezt a sejtelmet: Ez már volt, ez már megesett. Zenetanár vagy, lehetséges, hogy ezzel függ össze a novellákat is jellemző rend?

Nem ezzel, minden alkotásnak van valamilyen rendje. Az időbeli kiterjedésű művek rendjét pedig szükségszerűen motívumok, ismétlődések ritmusa alakítja, így a zenéét és a prózáét is. Ugyanaz a képességem adott esetben több célra is felhasználható. Számolni pénzt is lehet, meg almamagot, meg hátralevő napokat is egy nyaralásból, de azt azért nem kérdezzük, hogy a pénznek, az almamagnak meg a nyaralásnak mi köze lehet egymáshoz. Egy agyunk van, egy testünk, azzal csinálunk mindenfélét, ez az összefüggés.

Írásra (költészetre) való utalást több novellában találunk. A fizikatanárnőről szóló történetben csak úgy mellékesen megtudjuk, hogy hasonlít egy ismert költőnőre, aki rímes verseket ír. A Vettem egy füzetet mozgató ereje maga az írás. Egy korábbi interjúban azt mondtad, a vers­ih­let­hez ha­son­ló­an – egy mo­tí­vum vagy egy na­gyon erős han­gu­lat a ki­in­du­ló­pont az íráshoz. Mennyiben változott ez?

Nem sokban. A fizikatanárnős írás ötletadója történetesen egy valóságban is látott, kissé bizarr szemléltetővideó volt, amit a Youtube-on találtam. A hangvillát, ha jól emlékszem, tényleg vízbe mártotta az a nő, és utána csak nézett. Ennyi volt az ötlet. Valójában a novella fajsúlya egyébként nem a fizikatanárnő oldalára esik, hanem az elbeszélőére. Gyakran megesik velem, hogy a gyújtóötlet utólag végül mellékessé válik. Épp most is a harmadik-negyedik körömet futom egy novellával, ami több áttéttel az első próbálkozások századik mellékszereplőjét állítaná a fókuszba. Eszembe jut egy lényegtelen dologról egy másik lényegtelen dolog, arról pedig egy harmadik, és aztán a negyedik lényegtelennel dolgozom – így megy ez. Úgy tűnik, sosem rögzíteni akarok valamit, amikor írok, nem le-írni vagy meg-írni, hanem a valóság elemeiből újraalkotni, ezért esetleges, hogy honnan kezdem építgetni ezeket a legókat. A megcsinálás sorrendje nem strukturális sorrend, nem hangsúlyhierarchia.

Prózádat nevezték abszurd realistának, fojtogatóan klausztrofóbiásnak, mondták, hogy morózus, kíméletlen, kegyetlenül pontos. Mit gondolsz erről?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szepesi Dóra, Bárkaonline.hu, 2018. július 16.