Elcsípett gyöngyszemek
(kiadvány: Hazaviszlek, jó?)

Akadnak költők, írók, akik másképp látják a világot, mint mi. Járnak-kelnek, s közben olyasmit is észrevesznek, ami mellett mi elmegyünk. Vásárolnak, ügyeket intéznek, metróznak, közben folyton figyelnek, fülelnek. Tóth Krisztina évek óta élvezetes tárcanovellákat ír néhány lapnak, így sokan tudják róla: remek történetet tud kerekíteni egyetlen apró, elkapott párbeszédből is. Ezekből az írásaiból jelent meg válogatás. KRITIKA

Ritkán fordul elő, hogy kortárs magyar írótól két új könyv is napvilágot lásson fél éven belül. Tóth Krisztina legutóbbi, vékony, ám annál sűrűbb verseskötete, a Magas labda az idei Ünnepi Könyvhét egyik újdonsága volt, most pedig már itt a legújabb könyve. Ebben az utóbbi esztendőkben született tárcanovellákból és publicisztikákból olvasható 50 írás, öt fejezetbe rendezve, tehát nem a megjelenés időrendjében, hanem átgondolt szerkesztésben: úgy, ahogy "rímelnek" egymásra.
 
Tóth Krisztina nyitott szemmel jár-kel, metrózás közben például hihetetlen beszélgetéseket csíp el. Teljes világot tud összerakni a metróban véletlenszerűen összeverődött, sokféle figurából és ottani helyzetekből. Az egyik ilyen írása például az öreggel, akinek a volt felesége hűtéséről kell gondoskodnia, a fiatal párral, a hajléktalannal és a kisfiúval, aki éppen elveszíti a tejfogát, pár oldal csupán, ám érezzük a szagokat. Sőt: mintha már az elejétől mi magunk is ott lennénk, s mintha számunkra is tétje lenne annak, hogy a többiekkel együtt keressük a kisfiú kiesett tejfogát.
 
Mivel költőről, tehát sűrített, metszően pontos fogalmazáshoz szokott alkotóról van szó, sokszor egy-egy mondat, rövid párbeszéd is képes kész figurát elénk varázsolni. Közben minden írásában ott van a szerző, aki saját magán átszűrve írja meg a sokfelé látott helyzeteket, elcsípett beszélgetéseket. De fordítva is igaz: a személyes élményeit is képes általános érvényűként elénk tárni. Sok szülőnek segíthetne például az a humor, ahogyan ő a fia szobájában lévő káoszhoz és a rendrakáshoz közelít, majd képes mindezt lenyűgöző megértéssel zárni.
 
Tóth Krisztinára kíváncsiság, remek dramaturgiai érzék, tömörítő-képesség és líraiság jellemző, teljes világot tud érzékeltetni pár oldalon. Ott van például az a tárca, amelyben három fiatal, 20 év körüli fiúval találkozik a reptéren. Kiderül, hogy Észak-Finnországba mennek dolgozni. Nem tudnak finnül, fogalmuk sincs, mi fogadja őket ott, mégis elmennek. A teljes ismeretlenbe. Méghozzá hosszú távra szóló szerződéssel, 15 évre! Közel annyi időre, mint amennyit eddig éltek...
 
Vagy ott van a torokszorító Szólánc, amely egy vonatúton történt, az olvasóban is gyomorremegést kiváltó esetet ír le, amely dermesztő kép a mai Magyarországról. Van néhány kivétel, de a legtöbb írást finom humor szövi át, s ez igazi erény: Tóth Krisztina képes humorral közelíteni szinte mindenhez. Igaz, talán csak így lehet. Mert másképp csupán belefásulni, sőt: belepusztulni lehetne mindabba, amit tapasztal az, aki nyitott szemmel és füllel járkál.

Kiadvány:
Tóth Krisztina
Hazaviszlek, jó?
Magvető Kiadó, 2009


Forrás:
Eszéki Erzsébet

kultura.hu
2009.11.28.

 

 


2009-12-02 15:51:11
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ