Minden alkalommal, ha erősen történetcentrikus prózát olvasok kortárs szerzőtől, óhatatlanul eszembe jutnak Borges gondolatai, amikor az egyik előadásában arról értekezik, mára a „magasabbrendű” szépirodalomban úgyszólván teljesen megfeledkeztek a történetről mint olyanról, és csupán a krimiírók őrizték azt meg munkáikban. Borges persze picit túloz, de mindenképpen rendkívül fontos a megállapítása, és kétségkívül jelentős is a nagy hatású argentin író – és úgy általában a latin-amerikai szerzők – szerepe abban, hogy ez a trend lassanként megváltozni látszik: a posztmodern elcsitultával a történet, a sztori visszanyeri méltó helyét irodalmainkban.

Jorge Luis bizonyára azért említi csupán a krimit, mert ő ezt a műfajt kedvelte – ugyanakkor nyugodtan ide sorolhatjuk még a horrort, a thrillert, a sci-fit, a fantasyt, és úgy általában az úgynevezett „peremműfajokat”, amelyekben elsődleges szerep jut a remek, fantáziadús, sodró lendületű sztorinak, miközben számos szerzőjük – kapásból említhetem például Kinget, Martint vagy K. Le Guint – szépirodalmi igénnyel forgatja tollát, melynek nyomán valóságos kis remekművek születnek. A „másik oldalról” pedig megemlíthetjük teszem azt Ecót vagy Viant, akik tágabb értelemben szintén krimiket írtak – és igazából, már ha érdekel bennünket az olvasó is, mindig is ez működött a legjobban; elég, ha csak A Karamazov testvérekre gondolunk. Amikor ponyva és szépirodalom közelítenek egymáshoz, táplálkoznak a másikból – míg a végén belátjuk, nem létezik alacsonyabb vagy magasabb rendű műfaj. Jó könyv van meg rossz könyv. Művészet és „művészkedés”.

Elnézést a hosszú bevezetőért, de mindez közvetlenül kapcsolódik Centauri regényéhez: mely elsöprő lendületű, lenyűgöző nyelvi bravúrral megírt, valóban letehetetlen olvasmány. Családregény? Fejlődésregény? Road movie? Krimi? Akció? Thriller? Mindez együtt – rendkívül eklektikus alkotás –, ami végeredményként kap valami plusz töltetet. Ha tehetem, egyetlen szuszra végigolvasom. Így sem tartott tovább három nekifekvésnél.

Csak néhány mondat a történetről (olvasd el; ha szereted az ilyet, nem fogsz csalódni). Dan Coolbirth hirtelen magára marad kaliforniai otthonában: anyja otthagyja a családot, nagybátyja leugrik a Golden Gate-ről, apja, nagynénje rákban meghalnak... nője nincs, és még a feje lágya sem kezdett benőni ennek a huszonéves fiatalembernek. Egy ideig online munkából tengődik, de amikor a családi adósságok okán összeomlik anyagilag, kénytelen lépni, végre önállóan dönteni, maradni vagy továbbállni – egyszóval elkezdeni élni. Kettős gyilkossággal kezdi: nem rossz indítás! Irány tehát Észak, Montana hegyei, ahol az egyik távoli ős házikója vár rá. És persze számtalan kaland.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szögi Csaba, Magyarszó.rs, 2018. szeptember 20.