Pont arról szól ez a szöveg, hogy egy teljesen más olvasói stratégiát kell választani ahhoz, hogy élvezhetően tudjon működni. Ebből a szempontból lehet akár kísérleti regénynek is hívni. De számomra ezek a meghatározások nem annyira fontosak. – Neszlár Sándorral Kiss A. Kriszta beszélgetett.

Kezdésként két mondatodat idézném fordított sorrendben: „1095. Riporterként izgalmasan és kíváncsian kérdezni. 1094. Diktafonról mondatokat lejegyezni." – Ez lesz az én célom. Te tudnál erre egy kötetbeli mondatoddal válaszolni?

Hirtelen most nem jut eszembe egy sem, csábító lenne azt az opciót választani, hogy mostantól csak számokat mondanánk egymásnak... de a viccet félretéve, gondolkozom rajta, majd a végén térjünk vissza rá. Mindenesetre ismerős a helyzet, amikor a bemutatóra készültem, akkor hasonló módon próbáltam a megfelelő mondatot kiválasztani annak, akiről tudtam, hogy el fog jönni. Ott annyival volt könnyebb a dolgom, hogy nem egy mondathoz kellett egy másikat találnom, hanem egy személyhez a hozzá legjobban illőt, volt akinél egyből beugrott, hogy mit kéne választanom, és volt akinél sokáig kellett törnöm a fejem. De természetesen nekem az lesz a célom, hogy izgalmasan és kíváncsian válaszoljak.

Az Egy ács nevelt fiának lenni a második könyved, ennek a kötetbemutatója volt a 2018-as őszi Margó Fesztiválon. Korábbi köteted, az Inter presszó lassan tíz éve jelent meg, azonban bőven olvashatunk még tőled különálló szövegeket. Mit gondolsz, ez a kötet mennyiben kapcsolódik az eddigi írásaidhoz és miben különül el?

Lényegében az Inter presszó után rögtön elkezdtem foglalkozni ezekkel a mondatokkal, képekkel, szövegtöredékekkel. Nagy szabadság volt számomra, hogy nem kellett egy konkrét könyvben vagy akár egy hosszabb történetben gondolkozni, hanem mindig csak egy önálló mondatban. Úgy gondoltam, hogy ami az Inter Presszóban foglalkoztatott, azt most nem szeretném folytatni, inkább valami új megközelítést, formát akartam kipróbálni. Amikor már olyan állapotban volt a kézirat, vagyis a mondatok sokasága, hogy kötetbe rendezhettem őket (ez több évet, rengeteg húzást, átírást, szünetet, sorrendezést jelentett), rájöttem, hogy mégis hiányoznak a hosszabb történetek. Akkor kezdtem el írni a Tiszatáj Online-on megjelenő Új Appendix című szövegeket, amelynek az volt az apropója, hogy egy éven keresztül minden héten egy adott fényképhez valami személyes történetet írtam. Idén pedig a Terepszemle című sorozat indult el, amely a SZIF Online-on olvasható: ezek havonta megjelenő, általában Budapestről szóló hosszabb lélegzetű írások. Ez a két szöveg nagyban befolyásolta, hogy ismét visszakanyarodjak a történetmesélés klasszikus módszeréhez, és jóllehet teljesen másképpen működnek, de azért mégis nagyon erős interakció van közöttük és az Ács között.

Visszatérve a mostani kötetre: az első fejezet szól a futásról, aztán egyre fogynak ezek a mondatok (amit az Előszóban jelzel is). Az első 42 futós mondatot látványosan el is különíted az eltérő számozással, azonban nem kezdesz új számozást, hanem folytatod. Ezzel a futás mint a mindennapokból kiszakadó, azokat mégis nagyban meghatározó élmény jelenik meg?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kiss A. Kriszta, Litera.hu, 2018. november 15.