„Az Egy napnak minden perce tökéletesen hiteles” – írtuk Szilágyi Zsófia Cannes-ban díjazott filmjéről, amelyet Mán-Várhegyi Rékával közösen írt meg egy háromgyerekes anya egy majdnem átlagos napjáról, amelyben a folyamatos rohanás, szervezés, különórák és a hó végi pénzhiány mellett csak annyi a szokatlan, hogy a férj talán épp meg akarja csalni egy közös barátnőjükkel. A film november óta látható végre a magyar mozikban is, a szerző új regénye pedig nemrég jelent meg, ezért ültünk le vele interjúzni.

Mán-Várhegyi Rékának korábban már megfilmesítették két novelláját is (A csatárnő bal lába életveszélyesről itt, A kamaszkor végéről itt írtunk), több díjat elnyert, első kötete, a Boldogtalanság az Auróra-telepen rögtön nagy feltűnést keltett a szakmában, írt kamaszregényt (A szupermenők), és idén jelent meg az eddig jellemzően dicsérő kritikákat hozó új regénye, a Mágneshegy is. Interjúnkban nemcsak a filmről és a könyveinek témáiról beszélgettünk vele, de mivel szociológiából diplomázott, feminista irodalomról, A szolgálólány meséjéről és a genderszak megszüntetéséről is kérdeztük. Pláne, hogy a Mágneshegyben is fontos szerepe van a társadalmi nemekkel foglalkozó egyetemi professzoroknak, az Egy nap pedig a jellemzően nők által végzett, de akár anyagi, akár bármilyen elismerés nélkül járó munkáról is szól. (Interjúnk a film rendezőjével itt olvasható.)

Egy korábbi interjúdban elmesélted, milyen meghatározó élmény volt, amikor megmutattad az első novelláidat az általános iskolai tanárodnak, aki annyit mondott rájuk, hogy hatásvadászok. Most, harminc évvel később megnézve az Egy napot, olyan, mintha még mindig meg akarnád mutatni a tanárodnak: ha van film, amiben a hatásvadászatnak a szikrája sincs jelen, hát ez az.

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kovács Bálint, Index.hu, 2018. december 2.