Nem emlékszel? hogy ki vagyok én?
(kiadvány: A Hold a hetedik házban)
?Te mondd? - kérdi bizalmasan lehalkított hangon, nagyon zavartan. ? Nem emlékszel? nem tudod véletlenül? hogy ki vagyok én?? ? így szól Rakovszky Zsuzsa egyik novellájának, a Triptichonnak a zárómondata. Egy idős, agyér-elmeszesedéses férfi teszi fel ezt a kérdést. Az identitáskeresés azonban - ha nem is ennyire szélsőséges változatban - nemcsak ennek a novellának, hanem az egész kötetnek, sőt, talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész életműnek is az egyik központi gondolata. A szerzőt saját bevallása szerint Alice Munro novellái inspirálták arra, hogy maga is megpróbálkozzon ezzel a műfajjal. Külön kiemelte a kanadai novellista Oda-vissza című, egy Alzheimer-kóros asszonyról szóló írását. (Lásd: Új műfajok, új határok, Interjú Rakovszky Zsuzsával, Irodalmi Páholy 2008. ősz.) A kilenc novella egyébként is számos ponton kapcsolódik a korábbi regényekhez és versekhez. Világuk alapvetően nőközpontú világ, a férfi szereplőket is egy-egy női narrátor szemszögéből látjuk. A történetek ritkán vesznek váratlan fordulatot, a mindennapi élet apró-cseprő eseményei sodorják a szereplőket egyik vagy másik irányba, és ha megpróbálnak kitörni tarthatatlannak vélt élethelyzetükből, tulajdonképpen akkor sem változik semmi, vagy ha igen, nem jó irányba. Néha a véletlen avatkozik közbe egy gulyáslevessel leöntött menzaszék vagy éppen egy eldugult lefolyó képében, no de abban sincs köszönet. Máshol, A zebrapintyben vagy Az ismeretlen tényezőben, azzal kell szembesülniük a szereplőknek (és az olvasóknak), hogy elvben vágyakozhatnak a földre szállt angyalok után, de a valóságban épp olyan nehéz elviselni a túlzott segítőkészséget és önzetlenséget, mint annak ellenkezőjét. Mégis: a novellák lapjain kibontakozó reménytelen világban van kedély és irónia, megértés és megbocsátás. És mindezt nagyrészt a narráció közvetíti. A szerző a novellákban többféle elbeszélőt szerepeltet a szenvtelen és objektív egyes szám harmadik személyűtől az objektivitásra törekvő, de persze nagyon is elfogult anyán keresztül az idős, éles szemű és nyelvű barátnőig. Ez utóbbiak A zebrapintyben és Az ismeretlen tényezőben különösen alkalmas alanyai a szeretetteli iróniának, az egyszerre kívülről, de mégis, a szereplők közvetlen közelében élő bennfentesként, közelről való láttatásnak. Rakovszky Zsuzsa itt is szívesen alkalmaz naplóbetéteket (akárcsak A hullócsillag évében), de van, hogy a pszichiáter feljegyzéseit illeszti be a novellába (Az álom). Ezek a változatos narrációs technikák igen szerencsésen oldják a történetek komolyságát, időnkénti komorságát, és kifejezetten olvasmányossá teszik a kötetet. A novellák változó terjedelműek, akad köztük kisregény méretű is, mint a közel százoldalas Az ismeretlen tényező. Életszagú, természetesen pergő dialógusokat és leíró részeket váltakoztató jelenetekből épülnek fel, köztük rövidebb-hosszabb időbeli kihagyásokkal. ?A novellát addig kell forgatni, amíg meg nem világosodik a fókusza? ? mondta a már említett interjúban Rakovszky Zsuzsa, és valóban, a figyelmes olvasó mindegyiknél rátalálhat arra a kulcsmondatra, amely köré ? minden didaxis nélkül ? a szöveg épül. Mint például A svédeknél a fent már idézett sorok az érvényességről, vagy a Triptichon már szintén idézett zárlata. Utóbbi kivételnek számít abból a szempontból, hogy a novellák általában nem valamiféle csattanóval vagy azzal a bizonyos fókuszmondattal végződnek, inkább egy semlegesebb, az időtlenséget, változtathatatlanságot sugalló képpel. Ahogy a Kalkutta liegt am Ganges, aminek a végén a frissen vásárolt televízión bekapcsolása után éppen egy film vége látható: pillanatokig még a főszereplő kamaszlány vágyainak netovábbja, a tenger, utána már csak a stáblista. Kiadvány:
2009-12-02 16:14:31
|
|