Egy senki által nem látogatott galériában, hetven ember jelenlétében rámutatunk arra, hogy. Ez egy vicc. – György Péterrel beszélgettünk Faustus Afrikában című könyvéről és annak kapcsán.

Induljunk el a könyv első szövegéből, a kvázi-bevezetőből! Egyszerre esszé, egyszerre analízis, egyszerre provokáció. Erős állítások gyűjteménye. Az egyik, ami kitűnik, az a globális művészeti világ kritikája.

Isztambultól Pekingig mindenki egész nap biennálékat rendez, és vonszolják a kortárs műveket körbe-körbe a világon elmondhatatlan pénzekért. Mindez a nagyon balos retorikában folyik, miközben ez egy vicc. Ez tényleg a szalonforradalom maga. Ülünk a Velencei Biennálén, a Dokumentán, és arról beszélünk egy szobában, hogy a művészet forradalma hogyan néz ki. Sehogy. Ez nem a művészet forradalma, ez az art world retorikája. Ez piaci termék, ami többek között arra jó, hogy a legjelentősebb múzeumok fönntartsák a progresszió látszatát. Akik ezen kívül élték le az életüket, ők érdekeltek ebben a könyvben, Beckett-től Auerbachig. Nekem nincs izmus a hátam mögött. Sem politikai-esztétikai lázadásprogram a fejemben. Totálisan eklektikus vagyok. Amiből elegem van, az a jófiúság. 

Nézzük az alcímet: Szerződés a valósággal. 

A valóság azt jelenti, tudnod kell, ahogyan például Magyarországon a politikai elit rendszeresen tudja, meddig mehetsz el. Aztán lehet, hogy téved, és akkor nagy bajok lesznek hirtelen, de ez egy másik beszélgetés. A szocializmus működtetői pontosan tudták, hogy a valóságot ki kell zárni. És óvatosan beengedni mindenféle szövegeket. De döntően és alapvetően hogyan kell megteremteni a szocialista realizmus összes fonákjával együtt olyan művészi párbeszédet, amely elég impozáns ahhoz, hogy ne nyomjon agyon senkit, de az emberek azért érezzék, hogy tematizált valóságban élnek. Kiadjuk Galgóczi Erzsébetet, beengedjük bizonyos kompromisszumok és szenvedések után Mészöly Miklóst, kiadjuk Esterházyt. Ám és tulajdonképpen küzdelemről van szó, hogy ne nevezzük nevén azt, ami, a bolondokházát. Ez egy őrültek háza. És akkor időnként vannak olyan szövegek, mint Hajnóczyé, amikor hirtelen felborul az egész, és nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Tar Sándor felrúgja az egészet, vagy Borbély Szilárd felrúgja az egészet, és elég rettenetes erővel. 

Ez a mi „állatkertünk”, oké. De mi van a másik oldalon?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2019. február 22.