Liberális masszával nem lehet mindenkit leönteni, de a szembenállások helyett az egységre kellene törekednünk – véli Kollár-Klemencz László. A zenész, író szerint gyerekcipőben jár a világ.

Milyen viszonyban áll egymással a nemrég megjelent, A műanyag kerti székek élete című novelláskötet, a Rengeteg című lemez, és a Kistehén együttes Bocsánat című albuma?

A Rengeteg és a kötet nagyon egy húron pendül. A zenében és a szövegekben is benne van a természetközeliség. Az írások alaphelyzete az én közvetlen környezetem, ami pedig maga az erdő, a vidék és az ott élő emberek. A Bocsánat viszont nagyon más, eleve a műfaj is más. Az egy alternatív rock műfaj, más hangon fogalmazok oda szöveget. Az ingerküszöb a műfaj miatt sokkal magasabban van, amit nehezebb vagy sokszor lehetetlen átütni finomsággal. Ezért ebben nekem nehezebb dolgoznom.

A Rengetegnek viszont van egy népzenei vonala is. Ugyanolyan könnyedén lehet kapcsolódni mindkét műfajhoz?

Nekem mindig fontos volt, hogy kellő progresszió legyen abban, amit csinálok. Ez fontos akkor is, ha a természet és ember viszonyaiban merülök el az irodalomban, akkor is, ha klasszikus, illetve népzenei alapokon építkezem a kamarazenekarommal, vagy rock alapokon a Kistehénnel. Hogy valami újat tudjak nyújtani magamnak, és másnak is. A népzene kellően visszanyúlik a múltba, erre tudok támaszkodni, de közben keresek valamit a jövőben. Egyszerre van jelen a múlt, egy hatalmas értékhalom, amit be tudok húzni, és közben olyan új fogást találni helyzeteken, problémákon ami által évezredeken át sötétben nyugvó tudatlanság kaphat fényt, s válhat tudássá.

Az előrenézés, de a múlthoz való tudatos visszanyúlás kapcsolata a kötetben is jelen van, leginkább a Miért nincs az embernek hátul szeme? című novellában.

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csepregi Evelyn, Népszava.hu, 2019. február 18.