A szárnyvonal „olyan térségi jelentőségű vasútvonal, amely az országos jelentőségű hálózatból kiágazik” (Wikipédia), továbbá „valamely vasútvonalból kiágazó olyan vonal, amelynek utolsó állomását, ill. a vonal végpontját nem metszi más vasútvonal” (A magyar nyelv értelmező szótára). Lássuk, hova vezet ez a másikat nem metsző verseskötet.

Fekete Vince Szárnyvonal című kötete egyszerre különös verses regény egy szerelmi kapcsolatról, nagyszabású kísérlet a tájköltészet bevett eljárásainak megújítására és formai gyakorlatok gyűjtőhelye. Ráadásul úgy képes egyszerre mind a három lenni – és pontosan ezért nevezhető igen jelentős verseskönyvnek –, hogy a versekben megszólaló hang, dikció és poétika mindvégig egységes marad.

A szerelmi történet két (részben elhallgatott, hiszen csak monogrammal jelölt) nevet rögzít bemérési pontként vagy mintaként: Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet viszonyát idézi fel. A Szárnyvonal első lapján, a kötet eleji ajánlás helyén különös szöveg olvasható: a verscímek tipográfiájával szerepel kettejük monogramja, alatta egy Szabó Lőrinctől származó mottó, de a vers hiányzik. Nem ajánlás ez és nem mottó (mert azokat az Időmérték sorozatban más formátumban szedik), nem címlap, de nem is versszöveg – és ebből az óvatos, bizonytalan kísérletből bomlik ki aztán a majd száz oldalas, ötvenkét verset tartalmazó szövegfolyam. A kötet narratív szála azonban nem Szabó Lőrincről és Korzáti Erzsébetről szól, hanem egy névtelen párról, akik Erdélyben és más, meg nem nevezett helyeken adnak titkos randevúkat egymásnak; de még abban sem lehetünk biztosak, hogy egy férfiről és egy nőről van szó. A feltehetően házasságtörő viszonynak az egyes epizódjai adják a kötet gerincét alkotó hosszabb, nem szabályos formában írt, gondolatritmusra épülő verseket, amelyek mindegyike találkozást vagy elbúcsúzást, illetve azokra vonatkozó gondolati reflexiókat jelenít meg. Ezek együttesen pedig egy nagy és szép történetívet leíró verses regényként (vagy verses elbeszélésként, mindegy) kínálják magukat olvasásra.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Melhardt Gergő, Litera.hu, 2019. március 9.