Szálinger Balázs költészete saját helykijelölésében igen erős, gondoljunk csak a Zalai passió című korai epikai munkát záró öntudatos alanyi színrelépésre, ami úgy alkotja meg a költői figura romantikus eredetiségét, hogy e romantikus eredetiség ismert magyar hagyományát maszkként veszi fel közben: A természet vadvirága Petőfijének és mindenekelőtt a Hunn, új legenda Adyjának álarcát. Ilyenfajta vers nyitja az új kötetet is, amellyel Szálinger hét év után jelentkezik lírikusként. A "bécsi büszkeség" és az "önként alávetettek" szembeállítása történeti kulisszákat tol be a vers terébe, aminek célja a költői megszólalás helyének kijelölése. Az M/1-es és az M/7-es találkozása így egy történeti hagyomány (a kurucos függetlenségi szemlélet) végpontja is lesz, kissé rezignált ragaszkodással utalva a Zalai passió fentebb említett záróversére, a költői autonómiáért folytatott küzdelemre az egymástól elválaszthatatlanná tett költői pálya és életút egy olyan pontján, ami egybeérés és lezárás is - ezt a lezáráspillanatot segít költészetté stilizálni a történeti múlt. Amit hallunk, "ez a két perc / Jutalomjátékom itt, a történelem végén" - így érnek össze a motívumok, éppen megfelelő dobogót építve. Ez a drámai beállítás persze újfent stilizáció. E prózai korban így születhet csak, e roppant gondos stilizálás, buzgó arcképkészítés és emelvényépítés eredményeképpen progresszív, egyetemes költészet, így válik lehetővé a régi romantikus program, a világ költőivé tétele. A metszéspont "legkisebb és legnagyobb" között, az "Isten és a féreg" romantikából örökölt kereszteződése is e költészet eddigi dilemmáinak jelzése. A kicsi ironikus felnagyítása provincialitásának leleplezéseként mutatkozott a Zalai passióban is.

Kiadvány:
Szálinger Balázs
M1/M7
Magvető Kiadó, 2009

Forrás:
konyves.blog.hu