Neszlár Sándor új regénye, az Egy ács nevelt fiának lenni több szempontból is kísérleti regénynek tekinthető, habár megvan a maga előzménye a kortárs irodalomban. A számozott mondatok és bekezdések elsősorban Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művét, illetve Tandori Dezső sorszámozott verseit juttatták eszembe az Egy talált tárgy megtisztítása vagy A mennyezet és a padló kötetekből. Az igenevek használatával sem hozott sok újdonságot a szerző, hiszen a magyar kortárs lírában már mások is kiaknázták az igenevekben rejlő potenciált, csak hogy egyet említsek a közelmúltból: Antal Balázs Le című alkotása. Ám az alanytalansága, az intertextualitása és az újszerű történetkezelése szempontjából mindenképpen kiérdemli a kísérleti jelzőt ez a regény.

A mű legtöbb mondatának nincs határozott alanya, csak nagyon elvétve használ Neszlár Sándor E/1 személyű igeragozást. Az alanytalanság vagy személytelenség természetesen pont az igenevek túlsúlyával, illetve az E/2 vagy éppen az E/3 személyű igeragozással valósul meg. Ezekkel általános alanyt lehet kifejezni, amelyekkel leggyakrabban a szólásokban, közmondásokban találkozhatunk. A főnévi igenév igetartalmat hordoz a főnév jelentéstípusába ágyazva, elvontan fejezi ki a cselekvést vagy a történést. Mivel a főnévre jellemző mondatrészszerepeket tölti be, ezért állítmányként nem lehetséges. Neszlár Sándor regénye tehát hiányos mondatok sokaságából áll, hiszen se igazi állítmányuk, se alanyuk nincsen. Ez pedig a főnévi igenév azon tulajdonsága felé tolja el a szöveget, hogy személyre vonatkoztatás nélkül elvontan jelenítse meg a jelentéstartalmat. Az író tehát megtalálta azt a grammatikailag is helytálló szerkesztési módot, amellyel teljes alanytalanságot tud szemléltetni: mondatainak alanya, cselekvője akárki lehetne: „96. Ujjon számolni meg a hónapokat.” „261. Megszagolni a frissen mosott ruhát.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Vass Edit, Barkaonline.hu, 2019. július 17.