A hangulat annyira reprezentatív és ünnepélyes a PIM-ben, hogy az már szinte intim. Most viszont itt van Kertész, és itt van egy új Kertész-kötet is, a Haldimann-levelek. A könyvbemutatón jártunk.

A hangulat annyira reprezentatív és ünnepélyes a PIM-ben, hogy az már szinte intim. Kertész Imre tavaly novemberi 80. születésnapját Magyarországon nem tudták megünnepelni, az alkotó távolléte, és az ostoba indulatok közelléte ezt egyaránt megakadályozta. Most viszont itt van Kertész, és itt van egy új Kertész-kötet is, a Haldimann-levelek. Eva Haldimann magyar származású Svájcban élő irodalomkritikus 1977-ben értő és méltató recenziót írt a Sorstalanságról a Neue Zürcher Zeitungba. A kritikáról Kertész véletlenül szerez tudomást a Lukács-fürdőben, aztán a szöveg, kalandos körülmények között, akár egy Detektívtörténet, Londonon keresztül jut el a szerzőhöz. Kertész köszönetképpen levelet ír, és mellékeli új könyvét, A nyomkeresőt. Innen indul kettejük története, egy megkapó irodalmi természetű barátság története.

A Török utcai szuterén cellaperspektívája után, ahol Kertész jóformán megfordulni se tud olyan szűk a helyiség, a kilencvenes években Kertész számára a világ kinyílik, Európa legtöbb helyén megfordul, az utolsó kötetben szereplő levelet pedig a Stockholmba, a Nobel-díj átvételére induló Kertész berlini lakhelyére postázhatja Haldimann. A 62 levélből mindössze kettőt írt Eva Haldimann, ez az egyik. A másik egy gyásztávirat, Kertész első felesége, Vas Albina halála után. Mivel csak a levelezés egyik oldala ismert, nem tudhatjuk, hogy mennyire változtathatja az összképet a másik oldal, mindenesetre ebből a kontextusból a már ismert kertészi erények, a konok (ön)reflexió, a kérlelhetetlen perfekcionizmus, a lebegtetett (ön)irónia köszönnek vissza, sokkal inkább a személy, az individuum zárt integritása, mint a személyes, az individuális magánember nyitottsága. A levelezés során végig megmaradnak a magázódás elegáns-játékos formulájánál, valamint Kertész az Eva és az Éva névalakot felváltva használja. Ennyit elöljáróban, merthogy mire ideértem a helyszíni szemlében, megérkezett a szerző is.

Ha már úgyis egy leveles kötet bemutatója: borítékolható volt a telt ház a PIM dísztermében. Először E. Csorba Csilla az Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntötte az ünnepeltet, őt követte a Magvető kiadó igazgatója Morcsányi Géza, aki röviden a kötet két gondolatát bontotta ki. Az egyik a ?független szellem méltató érdeklődése? - így jellemezte Haldimann attitűdjét Kertész, a másik pedig a száműzetés, mint szellemi létforma, és mint természetes állapot gondolat köre. Morcsányi a két állítás kapcsolatára helyezte a hangsúlyt, a száműzetés elfogadása és reflexiója ugyanis összefügg a független szellemeknek a határokon és rendszereken átívelő érdeklődésével.

Az esten egy másik könyvet is bemutattak, ez pedig Hafner Zoltán Kertész-bibliográfiája. A puritán külsejű kötet szerkezetét és funkcióját Szörényi László, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója ismertette. Eztán tért rá a Haldimann-levelekre, röviden összefoglalta a levelezés históriáját és körülményeit, megtudhattuk, hogy Haldimann évtizedeken keresztül népszerűsítette a kortárs magyar irodalmat az NZZ hasábjain, aztán a fontosabb motívumok nyomába eredt. Ilyen motívum a levelek naplószerűsége, és monológ-jellege.

A kötethez negyven oldalnyi nem annyira filológiai, mint inkább ismeretterjesztő jellegű jegyzetanyag is tartozik, ezt követi a függelék: szemelvények Haldimann Kertész-írásaiból, valamint két Kertész-interjú részlete. Az egyikben, melyben a beszélgetőtárs Bán Zoltán András, Kertész élete első, hosszabb külföldi tartózkodásáról, bécsi félévéről így emlékezik meg: ?A legnagyobb bécsi élményem a következő volt: hazajöttem Pestre, elintéztem a dolgaimat, utána fölszálltam a vonatra, megérkeztem a bécsi pályaudvarra, beszálltam egy taxiba, kiszálltam a lakásomnál, elővettem a bécsi lakáskulcsomat és fölmentem a lakásomba.?

Az est zenei betétje (a fiatal tehetség Szabó Aliz játszotta el Petrovics Emil Rapszódia szólóhegedűre című darabját) után következett Kertész felolvasása. Készülő regénye, A végső kocsma filozofikus próza. Következzék néhány aforisztikusabb mondat: ?Az élet nem az emberre méretezett állapot.? ?Van némi vigasz az igazságban is, ha nagyon erőltetjük.? ?Abból kell kiindulni, hogy minden tévedés?. A regény, amennyire részletek alapján meg lehet ítélni, a legutóbbi kötetekhez hasonlóan az életmű tudatos lezárása, újbóli átvilágítása. A prózatételekből összetapadó regényszerkezet központi figurája Doktor Sonderberg, az író egyes szám harmadik személyű alakmása, aki egy metaforikus parton, egy szimbolikus kocsmában, allegorikus körülmények között beszél, töpreng a halálról. Ebbe a kitágított beszédtérbe koncentrálódnak az alig-cselekvések, a folyamatos reflexiók. Ezt a folyamatos reflexiósorozatot a többszöri függőbeszéd (?mondta Nietzsche, mondta Doktor Sondenberg?) is érzékelteti. Filozófia, de tehetjük hozzá rögvest: gyakorlati filozófia, hisz a halál, írja Kertész, számára most már nem elméleti, hanem praktikus kérdés. A szövegrészlet talán legerősebb része két bibliai történet, Jób és Lót sorsának az elemzése. Kertész nagyon nagy önfegyelemmel és összpontosítással olvas, ügyel arra, hogy minden szava érthető legyen. Ahogyan befejezi, és lerakja a pontot az egyik hosszú mondat végére, arcán egyszer csak felszabadult öröm jelenik meg.

Kiadvány:
Kertész Imre
Haldimann-levelek
Magvető Kiadó, 2010

Forrás:
Szegő János
litera.hu
2010.03.09.