Tóth Krisztina a kíváncsi utazó prototípusa, aki mindig nyitott szemmel tömegközlekedik. Nem fordítja el a fejét pironkodva, ha valami szokatlant lát, és mint legtöbb utastársa, ő is kíváncsian hegyezi a fülét, ha elkap egy kósza, ám annál érdekesebb félmondatot. Csak ő nem az ostoba szomszédasszonynak meséli szélesen gesztikulálva, hanem történetbe foglalja.

Az 5 részre tagolt kötetben 50 írás található, tízes csoportokban. 50 apró történet a szürke hétköznapokról, nem hétköznapi stílusban. Az élet találomra kiragadott pillanataitól szépen lassan eljutunk a teljességig, az univerzumig, és újra bebizonyosodik a sablonigazság, semmi nem az, aminek látszik.

Kezdjük mindjárt a címmel. Állunk a könyvespolc előtt, és udvariasan feltesszük a nagy kérdést a polcon kacérkodó malacfejű nőnek. Ő igent mond, mi pedig a következő pillanatban már a hetes buszon utazunk, táskánkban új zsákmányunkkal. Vagy talán nem is mi tesszük fel a kérdést a könyvnek? Ő visz haza minket, haza a saját zűrzavaros világába, ami tulajdonképpen a mi világunk is, csak ezt nem vesszük mindig észre.

Az első rész (benne a híres-hírhedt Szólánc című tárcával) címszereplője a Kossuth téri metrómegálló őrzője, Antigoné vak jósa, Teiresziász. Hajléktalanok, az utca emberei, az idős úr meg a halott felesége, a szendvicsember a Stadionoknál, a lány tetovált könnycseppel az arcán (a gyöngy fülbevaló már régen nem divat), mindannyiunk arctalan utastársai élvezik a 15 perc hírnevet Tóth Krisztina írásaiban.

Háztartási parajelenségek magyarázata után kutatva porszívózhatjuk a homokot kisfiúk füléből (ágya alól, szőnyegéről), nosztalgiázhatunk letűnt korok macskáival és kutyáival, és persze utazunk tovább: strandra, edzőterembe, múzeumba. Modern anyukák bizonyára több történetben magukra ismernek. Ez a rész pont olyan, mintha az írónő blogot írna az anyaságról. Családom és egyéb állatfajták fanyar humorral, egy gyakorló anyuka tolmácsolásában.

A tündérmesék ideje leáldozott, a kis herceg sem szorul rá többé a furcsa idegen megkérdőjelezhető rajztudására. A kalap nem óriáskígyó, és a közepén nem elefánt van, csak egy púp. Ez a kőkemény valóság, kérem szépen.

Tél van és csend és hó és halál. A faredőny leszakadt, a másik nőnek meg volt pofája odadugni az orrát a férjünk sírjához. Ráadásul ennyi év után.

Ezúttal egészen Finnországig utazunk, föl a messzi északra. Vagy Franciaországba bébiszitternek. És minket is meglátogat egy idegen, régesrégről, egy messzi-messzi galaxisból.

Tóth Krisztina nemcsak örökmozgó, hanem telhetetlen is. Egy ajtó már nem is elég neki, valami sokkal monumentálisabbra vágyik. Sors, nyiss nekem tért, kéri a negyedik, Örkény-parafrázisokból álló rész címében.

Mire eljutunk a címadó ötödik részig, talán hazatalál az őrangyalunk, és magával hozza a rég elveszettnek hitt papagájt is.

És ha még mindig tanácstalanul állunk a könyvesbolt túlzsúfolt polcai előtt, ne gondolkozzunk annyit. Vigyük haza!

Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. Első kötetét rögtön Radnóti Miklós-emlékéremmel jutalmazták. Idén két könyve jelent meg, a Magas labda verseit tartalmazza, a Hazaviszlek, jó? tárcanovelláit gyűjti egy csokorba.

Kiadvány:
Tóth Krisztina
Hazaviszlek, jó?
Magvető Kiadó, 2009

Forrás:
olvassbele.hu
2010.03.12.