Annyira régen jelent már meg verseskötetem, hogy ezt a mostanit szinte felszabadító rutintalansággal raktam össze. Nem volt bennem görcsös megfelelési kényszer. A versírás részben a zenéléssel jött vissza, a dalok megtermékenyítően hatottak rám. De a legfontosabb mégis az volt, hogy az utóbbi másfél-két évben pedig olyan érzelmi sokkok értek, amiket prózában nem tudtam feldolgozni. A betegségemmel kezdődött, a kezelések után hetekig nem bírtam beszélni, és ebben a némaságban, befelé fordulásban mélyültek el igazán a versek.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sándor Zsuzsanna, 168 óra, 2020. március 1.