Ha a regény első fele a metaforikus, úgy a második rész a szó szerinti útkeresésről szól. A felnövéstörténeteknek a szentimentalista nevelődési regények óta legkedvesebb retorikai startégiája a valódi utazás és a lelki érés összekapcsolása. Nincs ez másképpen A félkegyelműben sem, Selin először Szvetlanával és barátaival Párizsba, majd Iván miatt Magyarországra utazik a nyári szünetben, hogy egy Heves megyei faluban tanítson angolt egy önkéntesprogram keretében. Az első rész évszakos bontásához képest a második részt a három nyári hónap tagolja, amely szerkezeti váltás a súlypontokról is sokat elárul. A magyarországi kalandok leírása különösen szórakoztató egy magyar olvasó számára, akinek fejében a konstruált világok számos rétege mellé még egy újabb, az idegen szemével látott sztereotípiák is bekerülhetnek (gonosz öreg portás, Szentendre, kifli, fürdő).

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Hermann Veronika, Élet és Irodalom, 2020. március 6.