A chicagói egyetemen 1947-ben, két évvel a második világháború befejezése után, de már az atomháború fenyegetettségének árnyékában állították fel az ember világának végéig hátralevő időt szimbolikusan jelző világvége-órát a The Bulletin of the Atomic Scientists nevű tudományos társaság tudósai. Felállításakor hét perc volt éjfélig. Cormac McCarthy Az út című regényében arról ír, mi várható éjfél után.
„Kívánatosabb lesz a halál, mint az élet az egész maradéknak, amely megmarad ebből a bűnös nemzetségből mindazokon a még meglevő helyeken, ahová kitaszítom őket, így szól az Örökkévaló a Seregek Ura.”
Jer. VIII, 3.
Apa és fia baktatnak és baktatnak az úton, két végletekig elgyötört ember tart dél felé, hátha ott melegebb lesz. Hosszabb-rövidebb mondatok sorjáznak egymás után, pontok jelzik határukat, de vessző nem tagolja őket. Ebben a világban, akárcsak megteremtőikben és hordozóikban, a mondatokban, nincsenek többé tájékozódási pontok – legalábbis elsőre így tűnik. Minden szürke, mindent beborít a hamu, hideg van, és esik. A katasztrófáról nem tudjuk meg, hogy mi idézte elő, atomrobbanás vagy meteorit volt-e a nagy villanás, amelyet hőseink szerencsétlenségükre túléltek. Nevük nincs, a férfi és fia, ők maradtak csak egymásnak és a tűznek, melyet magukban hordanak. Az anya már feladta. Ketten botladoznak a hamutengerben egy valamikori civilizáció alig értelmezhető jelei között. Élelmet keresnek, dél felé tartanak, ennyit tudunk róluk. Párbeszédeik lepusztultak, érzelgősek, gügyögők, önmaguk megnyugtatására szolgálnak, mást nem is tehetnek. Életben tartják a reményt, viszik a tüzet.
De apáról és fiáról még valami mást is tudunk: amerikaiak egy amerikai történetben. Egy bevásárlóközpontban rábukkannak egy üdítő-automatára, amelyben megtalálják az utolsó dobozt a fekete, cukros léből. Ne legyenek kétségeink, ez lesz a boldogság pillanata, amely egyúttal az a pont is, ahol a regény egészen egyszerűen aláássa önmagát. Aláássa a történetet a reményről, a hitről, a kitartásról. A két ember, apa és fia, megosztják egymással a fogyasztói konzumidiotizmus klasszikus jelképét. Apa és fia, akik öndefiníciójuk szerint egészen egyszerűen a jók, akik őrzik a tüzet a gonoszok között. A gonoszok egyébként valóban gonoszok, eszközként tekintenek a hamutengerben bolyongó szerencsétlenekre, akiket két célra tudnak használni: megerőszakolják, majd megeszik őket.
McCarthy regénye a világirodalom egyik legrégebbi metaforájára, az útra és a klasszikus, mitologikus elbeszélői sémára, a jó és a gonosz harcára épül. A semmiből a semmibe tartó pikareszk regény jókkal és gonoszokkal, amely naivan és reflektálatlanul használja fel a világvége-félelmeket. Az elpusztított, homogén szürke-fekete tér eszköz, amelyben tovább zajlik a kommerszé lett mitológia örök története, a jó és a gonosz küzdelme. Nem igaz, hogy ebben a térben nincsenek eligazodási pontok. Mi vagyunk a jók, és ők a gonoszak, akikkel szemben bármi megengedhető a túlélés érdekében. Apa és fia megkeresik a hozzájuk hasonló szerencsétlent, aki eltolja a bevásárlókocsijukat, majd levetkőztetik, és mezítelenül sorsára hagyják. Ez az ismert világ legegyszerűbb ideológiája, amely bármire felhasználható, amely mindig a hatalom nyelve.
Megnyugtató, otthonos, fotelből átélhető apokalipszis ez, amely mozgóképre kívánkozik. (Bemutató május elején) Kényelmesen teszi átélhetővé az emberiség történetét végigkísérő világvége-szorongásokat, miközben mesterien játszik rá a nyugati, túlfogyasztó középosztály félelmeire, de meg is kímél a kriminális környezeti szennyezéssel és a globális fegyverkezéssel való szembenézéstől, amelyre az ítéletnap órája szerint jelenleg hat percünk van.
Kiadvány:
McCarthy, Cormac
Az út
Magvető Kiadó, 2010
Forrás:
kikotoonline.hu
Galántai László
2010. 04. 07.
