 Debretzennek siralma
(kiadvány: Jeremiás avagy Isten hidege)
 Térey János legújabb drámáját nagy várakozás előzte meg, ám végül legalább ugyanekkora tanácstalanság fogadta. E tanácstalanság vonatkozásában én sem vagyok kivétel. Tanácstalanságot akkor érez az ember, amikor bizonytalan. Bizonytalanságra pedig jelen esetben az ad okot, hogy ez a dráma se annyira jól nem sikerült, ahogy azt egyébként a szerzőtől már megszoktuk vagy elvárhatnánk, ugyanakkor se olyan élvezhetetlen nem lett, hogy jogosan elmarasztalhatnánk miatta. Sőt. Tiszteletre méltó törekvés Térey részéről a hiánypótló drámakísérletek létrehozása. Ahogy a Jeremiás „elődeiben” (Kazamaták, Asztalizene), így ebben a darabban is felismerhetjük ezt a gesztust. Misztérium nyolc képben. Ráadásul Debrecenben, ahol bizarrul futurisztikus módon már metró is van – igaz a cselekmény ideje alatt éppen nem üzemel –, és ahol a szereplők egy része a kivételesen urbanizált közeg ellenére is erősen tájszólásban beszél. A jövőbeliség mégis téves elképzelés, hiszen rögtön az elején, a szerzői eligazításban azt olvashatjuk: „…kívül az időszámításon; csak az augusztus biztos…”, így inkább a jelen idő elemeivel felruházott időtlenségről beszélhetünk. Legalábbis egy mimetikus részletekkel felruházott „mintha Debrecenről”, ami nem kevesebb, mint „akarat és képzet”-ként jelenik meg előttünk; vagyis schopenhaueri értelemben az élet, a lét, a földi siralomvölgy díszletévé, metaforájává válik.  Adott továbbá Nagy Jeremiás parlamenti listás képviselő, aki a legnagyobb hajdúváros érdekeiért munkálkodik, igaz, nem túl nagy odaadással. Ezen kívül ő a címszereplő, és az is ő, aki egy személyben testesíti meg a nevében rejlő nem túl leleményes bibliai allúzió révén, a szöveg egyik alapvető szervezőelvét, a szent és a profán dichotómiáját. Ez a kettősség szükséges velejárója a Debrecen mint sajátos tér-, és mítoszteremő erő által megidézett erősen klerikalizált képnek, valamint bizonyos értelemben műfaji követelmény is. Mindehhez nem árt még hozzátenni, hogy a darab „Játszódik Nagy Jeremiás elméjében”, ami egyfajta pszichologizáló olvasatnak is teret adhat(na), de szerencsére más erre nem utal a szövegben, pontosabban ennél azért árnyaltabb a végkifejlet. Még akkor is, ha a hagyományos értelemben vett katarzis elmarad.  Az ő „utazásának” stációit követheti nyomon tehát az olvasó színről színre, metrómegállótól, metrómegállóig; cél a debreceni pályaudvar. Minden állomáson új és új szereplők tűnnek fel, Jeremiás családtagjai, régi barátok, szeretők, ellenlábasok, mígnem a velük folytatott párbeszédekből előáll prófétánk múltjának fragmentált, bizonytalan körvonalú képe. Ez a kép legalább olyan bizonytalan, mint ő maga. A több mint húsz szereplőt felvonultató színmű központi problémája voltaképp ebben a bizonytalanságban, ebben a közöttiségben keresendő. Jelenlét vagy kivonulás. Ragaszkodás vagy elszakadás. Mindez egy olyan közegben, amely mindkét attitűdöt indukálja, de egyiket sem teszi lehetővé igazán.A figurák egymást tükröző dialógusai, és öntükröző monológok íródnak egymásra a dráma anyagi, kulturális és társadalmi értelmeben véve is hierarchizált világában. Ezek a hangok viszont mellérendelésben állnak, noha elbeszélnek egymás mellett. A káosz és a viszonylag nagy terjedelem keltette ellenérzéseinket a nyelvi megformáltság magas nívója feledteti, ami azért nem egészen ismeretlen az életmű korábbi darabjaiból. A mű koncepciója tehát lényegében ígéretes. Az apokaliptikus Debrecen-vízió jól sikerült, ahogy annak a kultúrtörténeti adalékok (4 mottó, nyitány, zárókórus, zenei „javaslatok”) is kellően megágyaznak. E labilis világ képe ráragad az olvasóra, erőt vesz rajtunk a bizonytalanság, ahogy azt a bevezetőben is említettem – igaz kicsit más értelemben. Mert ami szerintem leginkább problematikussá teszi ezt a szöveget, az mégiscsak a formája. Nem titok, hogy a szerző regényt szeretett volna írni, és ez az elképzelés mintha rányomta volna a bélyegét a végül mégis színműként testet öltött anyagra. A darab hossza, az ironikus színezetű, mégis erősen dramatizált gyilkosság és végjáték túlmutat saját határain, ezzel a széttartás és az elnagyoltság érzetét hagyva maga után. Talán feszesebb, talán plasztikusabb lehetne ez a világ más műfaji keretek között. Térey János Jeremiás avagy Isten hidege Magvető Kiadó, 2009 Forrás: prae.hu Ludmán Katalin 2010.05. 07. 2010-05-07 12:33:56
|
 |
|
