„Jellemző ezekre a művekre, hogy képesek egyszerre szomorúak és élettel teliek lenni. A borongós sorok között is megbújik a jövő lehetősége, a lírai én hite pedig – bár kissé mintha meginogna –, mégis mindig jelen van a versekben. Érezzük az élet fájdalmas törékenységét és illékonyságát, de végül mindez feloldódik a gyógyulásban és egy új élet kezdetében.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kis-Szabó Brigitta, Súgópéldány, 2020. augusztus 17.