„Előbb a vers, mögötte vagy közötte a festmény. Mert a kiválasztott képek neki olyanok, mint a gondolatok, amik beindítják, amikhez kapcsolódni tud valahogy. Nem a képet magyarázza, dehogy. Együtt érez hol a festővel, hol a szereplőkkel, velük lélegzik, és akkor a képek egyszer csak élni kezdenek benne, és a lét mélyéről üzennek neki. Kántor lefordítja, verssé formálja ezeket az üzeneteket. ”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Tunyogi László, Élet és Irodalom, 2020. október 09.