Eléggé rendhagyó módon a drámát négylépcsős mottó vezeti be, ezek közül az első a főhősre, Jeremiásra, a második és harmadik a cselekmény színhelyére, Debrecenre, a negyedik pedig Jeremiásra is és Debrecenre is vonatkozik. A négy idézet pontosan igazít el abban, ami a drámában majd lejátszódik. Az Ótestamentum-beli Jeremiás próféta könyvének 1,10 jelölésű idézete a népek és országok fölé prófétává rendelt Jeremiásra osztott/váró feladatokat nevezi meg („gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!"). A Bessenyeitől és Gulyás Páltól vett versidézet Debrecen jellemzését adja. A Gombrowicz Esküvőjéből vett sorok pedig összekötik a főszereplőt és a helyszínt: „Szülői házába tér meg a fiú, de háza / Már nem ház / És a fiú sem fiú. Tehát / Ki tért meg és hová? / Sutba az emlékekkel! Előre! / Ne térjen vissza senki sehová!" S ezzel eleve, a cselekmény működése előtt kialakul a Jeremiás mozgásterét meghatározó drámai erőtér. Ebben kerül kapcsolatba, találkozik a város hazalátogató szülötte, jelenleg parlamenti képviselő Nagy Jeremiás (Debrecenben minden nagy: az állomás is, az erdő is) a helyi metró állomásain  anyjával, kishúgával, egykori osztály- és évfolyamtársaival, kikkel vagy baráti viszonyban van, vagy összekülönbözik, a férfi-nő viszony változatait képviselő szerelmeivel, hajdúsági atyafiakkal, akik elsősorban tájnyelvi szinten gazdagítják a drámai beszédmódot, továbbá a föld alóli állomások falából megjelenő, nyilván a múltat idéző debreceni halottakkal.

Így jön létre a szereplők alkotta tabló, amely a Bécsy-féle elmélet szerint műfajilag középpontos drámamodell, a cselekményt egyik helyszínről a másikra utaztató technika szerint pedig misztériumjáték, azt a középpontba helyezett címszereplő, ezt pedig a stációkat képező nyolc metróállomás indokolja, azzal, hogy míg az utóbbival, lévén pusztán technikai helyszíncsere, nincs gond, addig a középpontos modell kapcsán több kérdés is felmerülhet. Nagy Jeremiás centrumba állítását indokolja egyfelől a szerzői elképzelés, mely szerint a történet elméjében játszódik, másfelől pedig az, hogy mindenki és minden vele áll kapcsolatban. A struktúra hibátlan, működése viszont, mert a történet indulatvektorainak nincs kellő drámai kisugárzásuk, már kevésbé. Mivel a konfliktusok nem eléggé intenzívek, a szöveg zömében inkább epikus, mint drámai jellegű. Az egyes sorsokban felismerhető a drámaiság csírája, az összkép azonban epikai, véleményüket, s Jeremiáshoz való viszonyukat a szereplők elbeszélik, és nem ütköztetik. Ez mindenekelőtt abból következik, hogy míg Jeremiás viszonya Debrecenhez egyértelműen drámai, addig a szereplőkkel szemben, bár érdesnek és összeférhetetlennek tartják, nélkülözi a szükséges drámai aktivitást. Számomra ezért meglepő a befejezés, amikor az önmagában bizonytalan („Nem tudok, mit kezdeni magammal") Jeremiás lelő néhány szereplőt („Megkattant benne valami"), majd a rend őre végez vele.

A gyilkosságsorozatnál sokkal drámaibb az a tragikus gesztus, mikor a szerepét betölteni képtelen lokálpróféta egy szabászollóval kivágja a nyelvét. Ez erőteljesen kifejezi, hogy felismerte, tudatában van tehetetlenségének, miszerint  ki szeretné engesztelni szülővárosát, mert hűtlen volt hozzá, képességeit máshol érvényesíti, másutt csinált karriert, s ugyanakkor felejteni is szeretné az őt ért sérelmeket, engesztelődni is akar - de képtelen.

Mindenképpen szerencsés a helyszín megválasztása, hogy a nagyravágyó, de vágyait kiteljesíteni képtelen próféta történetének színhelye az évszázados ellentmondásokkal teli Debrecen. A város toposz jellegét, amit Kazinczytól errefelé nem ritka irodalmi textualizálása is tanúsít, csak fokozza, hogy drámája cselekményidejét Térey  több évtizeddel későbbre projektálja, amikor már metró közlekedik, bár a DKV éppen sztrájkot is hirdetett, s Jeremiás, aki az egyik állomásról a másikra gyalog jut el, nem tud elutazni. S így ezúttal valóban megsínyli a hazajövetelt, megtapasztalhatja az el- és visszavágyódni összeférhetetlen kettősségét, amihez a metropolis, de gyalog is bejárható hely szelleme kiváló drámai alapot nyújt.

Hogy Térey szövege színpadon is éppen olyan jól funkcionálna, mint olvasmányként, hogy amíg egy rendező fel nem fedezi, megmarad könyvdrámának, javaslattételnek csupán a színpad felé (ahogy a szerző vélekedik a dráma írott változatáról), arra remélhetőleg nem kell várni addig, amíg majd a „széíp" alföldi városban valóban metró szállítja az utasokat.