„»Elmentek az oroszok, de itt maradt a Duna, itt állunk egyedül, nézegetjük egymást, és nem tudjuk, ki kicsoda«” – idézem Kertész Imrétől azt, amit ő idéz Esterházy Pétertől, és az jut eszembe, ha valaki itt olvassa, és majd idézni akarja tőlem, milyen írásjelet kell még alkalmaznia.

Meg az, honnan tudhatnánk, hogy ezt eredetileg valóban Esterházy ötölte-e ki, és ha mégis, hol találta hozzá a szavakat? De inkább örülök, hogy ez a mondat egyáltalán létezik és ízlelgethető. Ahogy Kertész írja róla, „nyelvet és gondolkozásmódot teremtett Magyarországon”.

Hatvanadik születésnapjára állította össze kiadója a Találunk szavakat című kötetet, amelyben Esterházyról és műveiről írt esszék, tanulmányok, kritikák sorakoznak. Tanulságos olvasmány.

Ott van például Wernitzer Julianna 1994-es Esterházy-idézet című írása. Már akkor pontosan leírja, hogyan bánik az író az irodalmi hagyománnyal. S hogy „bizonyos körülmények között egyetlen szó is idézet ... ilyen egyéni szóhasználatot emel át Esterházy például az Iskola a határonból, ahonnan a »kicsellózott« szó, illetve »kicsellózott velünk a sors« kifejezés származik.”

Alkotói módszerét, a műveinek filozófiáját többen ele

mzik. Bacsó Béla például Montaigne-t, Margócsy István Wittgensteint hozza föl. Szabó Gábor pedig a keveset emlegetett előd, Szentkuthy Miklós Prae című könyvének szerkezetét hasonlítja az Esterházy-szövegekéhez.

Sziráki Péter már 1998-ban Esterházyhagyományt emleget, a többiek pedig sűrűn idézik kitüntetett mondatait. Például a Termelési regényből az elsőt: „Nem találunk szavakat” és A szív segédigéiből az utolsót: „Mindezt majd megírom még pontosabban is”.

A legérdekesebb – mint általában – a legrégibb szöveg: A hátsó borítóra nyomtatták Bata Imréét, aki 1974-es megjelenéskor így ajánlotta a Fancsikó és Pintát: „Írása kísérlet, s mint a modern írás általában, az Esterházyé is annak kutatása, miképp állítható vissza az alkotás eredeti ereje, hatékonysága, hatalma. Itt most a képzelet szabadsága.”

Van Esterházy egy másik könyvben is, amelyben őt, Spiró Györgyöt és Kondrád Györgyöt faggatja Marianna D. Birnbaum – az 1991-es Esterházy-kalauz szerzője –, milyen volt közös utazásuk a jeruzsálemi könyvvásárra. Mint Amerikában élő, zsidó identitású magyar érdeklődik Jeruzsálem-élményükről. Tanulságos olvasmány ez is.

Konrád pontosan érti a kérdését, és elmondja: legszívesebben kettős – magyar és zsidó – állampolgárságúként élne a világban.

Esterházyval nehezebb dolga van. „Általában nem érdekelnek engem a zsidók” – válaszolja. Sokkal inkább az, hogy esetleg olyan kövekre is rálépett, amelyekre kétezer éve Jézus. Meg az arab tevehajcsár, akinek két felesége van, mert nem volt többre pénze. S mikor megkérdezi, nem sok-e, „akkor azt mondja az én beduinom, behízelgő, édes hangon, mint egy gimnazista, fuvolázva: „two wife is very nice. Csak hogy tudjam, milyen is a világ. Hogy merre hány centi. Spiróval pedig nem vergődik zöldágra a kérdező. Próbálja szuggerálni belé a zsidóságot, hiába hallja tőle, hogy „Magyar író vagyok, mit tegyünk.” Hiába mondja a nürnbergi és a magyar zsidótörvényekre, hogy „tudománytalanok, förtelmesek, tűrhetetlenek és gyilkosak, és ... bármely válfaját, tehát a zsidót is elutasítom”. Hiába az állítása: „A faji törvények szerint tehát, amelyeket ép lelkületű ember nem fogad el és undorodik tőlük száz százalékig zsidó vagyok, csak éppen ehhez nekem semmi közöm.” Hiába mondja, hogy nem zsidósága miatt vannak regényeinek zsidó hősei, hiszen akkor lengyelnek is kéne lennie, mert lengyelekről többet írt, Marianna D. Birnbaum ezt nem látszik teljes szívvel elfogadni.

Mégsem baj hát, hogy a nagy művészet nem egyszerűsíti le a világ nagyon is bonyolult kérdéseit. Az ember, ha egyszerű választ kap, azt sem érti.