Milyen a jó interjúkötet? Van belőle sok. De jó is? Olyan, amelyhez nem csak összelapátolja az interjúvoló a már megjelent interjúit? Olyan, amelyben a külön-külön készült beszélgetések együtt mást, többet adnak, amelyben az egésznek íve van, eljutunk valahonnan valahová? Ilyen, sajnos, alig akad. Igaz, az alapos, felkészült, a másikra ráhangolódni, figyelni képes kérdező is roppant ritka. Könnyű dolga van ebből a szempontból annak, aki tematikus interjúkötetet ír. KRITIKA

Marianna D. Birnbaum évtizedek óta a tengerentúlon él, tanít, jól érzékelhetően érdeklik őt a magyarországi események. Amikor Esterházy Péter, Konrád György és Spiró György négy napot töltött az izraeli könyvvásáron, a három magyar író közös képeslapot küldött Mariannának. Ebből született meg a könyv ötlete. Ha már Marianna nem lehetett ott, velük, legalább utólag megpróbál rájönni: vajon mit jelentett a három magyar írónak az a négy nap, miként látják a mai Izraelt és Magyarországot?

 

Tematikus kötet készült tehát, mondhatjuk, hogy így könnyű egységes könyvet írni. De ehhez szükség volt arra is, hogy Marianna D. Birnbaum felkészült, ráadásul valóban érdeklődő, a másik véleményére kíváncsi és figyelmes is. Nem csoda, hogy úgy érezzük a három interjú olvasása közben, mintha ott lennénk mi magunk is velük. A szerkesztésre ugyan érdemes lett volna még gondot fordítani, az egyes interjúkon belüli apró ismétlődésekre például, vagy arra, hogy sok esetben érdemes változtatni az élő beszéden, attól még nem csorbul az egész hitelessége, ha például átjavítják az élőszóban csak Imreként emlegetett nevet a teljesre. Akkor nincs szükség külön lábjegyzetre, amely ebben az esetben csak szükséges rossz, olyan megjegyzés, amely nem hozzáad, hanem kizökkent.

 

De ezek a szerkesztői hiányosságok szerencsére csak apróságok, eltörpülnek a három interjú érdekessége mellett. Először Spiró Györggyel, aztán Esterházy Péterrel, majd Konrád Györggyel olvasható az interjú a kötetben, három okos, a világ dolgait folyton végiggondoló, a gondolatait és érzéseit hajszálpontosan megfogalmazó íróval. A témáról nem érdemes itt bővebben írni, hiszen éppen az a lényeg, ahogy egy-egy beszélgetés végére kirajzolódik előttünk az adott író identitása, gondolkodásmódja. Sok mindent elmesélnek, egyenesen kimondanak mindhárman, de az árnyalt, teljes kép bennünk áll össze egy-egy interjú végére – és aztán a kötet legvégére. Ez az egyik nagy erénye ennek a kis könyvecskének. 

Meg az, hogy az érdekes gondolatokat érdekes mondatokban fogalmazzák meg, így különös élvezet olvasni a három beszélgetést. Remek történetek bukkannak fel mindegyikben, az például, ahogy Spiró György elmeséli egy korábbi izraeli útját, amikor beteg lett, s a kórházban egy idő után észrevette, hogy mindenki oroszul beszél körülötte. Így ő is oroszul kezdett beszélni, attól kezdve rendben volt minden – de nem mesélem el, Spiró György egyik kedvenc szavával élve: „isteni” a folytatása is. Érdemes elolvasni.

 

Olvasás közben végig hallottam Spiró György hangját, ahogy Konrád Györgyét és Esterházy Péter hangját szintén. Az Esterházy-mondatokat egyébként is érdemes szép lassan olvasni, otthon, élvezkedve. Történet helyett csak egy zárójeles megjegyzés álljon itt tőle, persze, éppen betoldott megjegyzés: „Zárójelben mesélem, kis francia kiadó próbált rávenni, hogy írjak a Hajnóczy-novellákhoz utószót, nem nagyon akartam, akkor azt mondja, de hát uram, az Ön utószavával, mint a cukrot fogják venni a könyvet. Mondtam neki, ezt említhette volna előbb is, mert akkor a saját könyveimhez is írok utószót, zárójel bezárva…”

 

Ebben a kis alakú, karcsú könyvben nincs Esterházy-utószó. Egész interjú van helyette. Vegyék csak szépen, mint a cukrot!