„A Viharmadarak rövid és szikár, könnyű figyelmetlenül olvasni, és elsiklani az olyan finoman megrajzolt jelenetek felett, mint a zárlatban megjelenő holttestek és a vörös sügérek tüdejének hasonlósága. A tárgyilagos nyelv, amely oldalakon át tartó, néhol már monoton mondatszerkezetekből építkezik, maga alá rejti az elbeszélés részleteit, akár a jég a hajót. Mégis érdemes felölteni a vízhatlan ruhát és leverni a jeget, mert alatta az izlandi irodalom különös vadsága lapul, amelyet erős férfiak, éjfekete kávék és régi történetek rajzolnak szilajjá, mégis törékenyen emberivé.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Veréb Árnika, Kulter.hu, 2020. december 01.