„A Herscht 07769 elsősorban és mindenekelőtt: szatíra. Az „elbeszélés” hol maró gúnnyal, hol szúrós (vagy épp csipkelődő) iróniával ábrázolja a fiktív thüringiai kisváros kortárs középosztálybeli miliőjét. A szereplők — javarészt aktív életet élő középkorú házaspárok és magányos idős emberek — csöndes és tevékeny mindennapjaikat a küszöbön álló katasztrófa fenyegetésében tengetik. És ahogy lennie kell, elég néhány különös esemény (graffiti-feliratok megjelenése a szomszéd települések Bach-emlékhelyein, farkastámadás a kirándulóövezetben, robbanás az ARAL-kúton vagy az új világjárvány betörése Thüringiába), hogy a relatív szociális biztonságban élő városlakókon úrrá legyen a pánik: a katasztrófa beköszöntött. Pár száz oldallal később természetesen a vész elvonul: a graffitiket lemossák a falakról, a farkasok elpusztulnak, a robbantás áldozatait csekély érdeklődés mellett eltemetik, a merényletért felelős neonáci csoport tagjait pedig halomra gyilkolja a már cseppet sem jámbornak tűnő Florian, így végre eltűnnek a színről (bár „a náciknak egy nyakkendősebb változata” a soron következő önkormányzati választáson bekerül a város képviselő-testületébe), a járvánnyal meg majdcsak megbirkózik valahogy a közösség… Egyszóval helyreáll az az állapot, amelyben a polgároknak „nem kell már attól tartani, hogy valamitől tartani kell”. Legalábbis ideig-óráig.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bárány Tibor, Műút, 2021. június. 29.