Kertész Imre találkozásai
(kiadvány: Haldimann-levelek)
Kertész Imre és Szomory Dezső irodalmi kánonokon és korokon átívelő találkozója valósult meg a Múlt és Jövő folyóirat közelmúltban megjelent számának jóvoltából. Nem csak szövegek, de gondolatok és hangulatok is összefutottak. „Kik antiszemiták? Antiszemiták az igazgatók, a bankárok, a katonák, a szobafestők és karmesterek (…) a templom egeréig mindenki, akiben egy csöpp kis jóérzés van. Antiszemita az egész állatvilág, a sertéseket kivéve, amint Voltaire megfigyelte ezt. Ez mind antiszemita. És ez mind rendben van.” A Múlt és Jövő folyóirat a két író jelképes találkozóját szervezte meg abban a tematikus különszámban, amely Kertész Imre nyolcvanadik születésnapjára állt össze. És amelyben még helyet kapott Heller Ágnes Kertész-köszöntése, majd az új regényrészletéről (A végső kocsma) írt esszéje. Heller megfogalmazza hasonlóságuk szükség- és véletlenszerűségeit. Amikor Kertészt olvas, nem kell a jó olvasó mintáját követve ráhúznia saját világának horizontjára az íróét, mert a kettő tévedhetetlenül ugyanaz. Ugyanannak a kornak az atmoszférája szorongatta mindkettőjüket, így spontán és kicsit sem erőltetett az azonosulás. Ugyanazt látta és érezte, Kertész mégis úgy ír a „közös” világ momentumairól, ahogy Heller saját bevallása szerint sosem tudná szavakba foglalni ezt a megélt tapasztalatot. Kertész Imre pedig néhány oldallal később (Kőbányai János interjújában) szeretettel és hálával kommentálja ezeket a sorokat. És egyúttal fény derül arra is, hogy Kertész Imre hogyan, milyen körülmények között találkozott először Szomoryval, milyen hatást gyakorolt rá akkor és később. Az első Szomory-s szövegélmény, az Ünnep a Dühöngő-n közvetlenül az interjú után olvasható. Sokan hozzák összefüggésbe a Sorstalanság Köves Gyuriját a Szomory-féle Gyurival, és bár Kertész hangsúlyozza, hogy regényíráskor igyekszik elhárítani minden idegen befolyást, ugyanakkor elismeri, hogy sok külső hatástól (különösen, ha a világ szépségeiről van szó) nem szabad elzárkózni, és kimondottan hízelgőnek érzi a párhuzamot. Az új Kertész-regény halál-tematikájának feszegetésére az író így fogalmaz: „A halállal foglalkozom, ez azt jelenti, hogy élek, az élettel foglalkozom, nem a halállal.” Tim Wilkinson, Kertész Imre műveinek angol fordítója a rá gyakorolt hatásáról ír, majd Louis O. Vasvári Sorstalanság-értelmezését olvashatjuk újszerű, amerikai szakirodalmi szempontok szerint. Hava Pinhas-Cohan Kertész Kaddis a meg nem született gyermekért című könyvéről fogalmazza meg gondolatait, majd Dalos György írása következik a Haldimann levelekről. A folyóirat közli Szomory eddig még nyomtatásban meg nem jelent Magdus című drámáját, és keserű humorát felvillantó tárcáiból jó néhányat, hogy újra felfedezhessük a kiérlelt, egyedi nyelvű stílusművészt. Molnár Gál Péter esszéje pedig segít, hogy könnyebben boldoguljunk a Szomory-féle drámavilágban. Mint ahogy Kertész mondja, Szomoryt nem könnyű olvasni: „nem szánunk rá időt, mert a hétköznapok úgy szállnak el a semmiben, hogy mire egyszer odaérnék, hogy kézbe vegyek egy Szomory-könyvet, addigra már lecsukódik a szemem a fáradtságtól. Ez friss erőket kíván. Azt, hogy az ember odaüljön az állólámpa alá, fölnyissa a könyvet, és két óra hosszat elmerüljön a világba, amit az író teremt a számára.”
Kiadvány: Kertész Imre Haldimann-levelek Magvető Kiadó, 2010 Forrás: litera.hu Klimó Petra 2010. 06. 26. 2010-07-08 09:35:32
|
|