A királynő, ha valamibe belekezd, azt rendesen, kötelességszerűen végig is csinálja. Nincs ez másként az olvasással sem: ha nagy néha könyvet fog a kezébe az első betűtől az utolsóig végigolvassa. Kár, hogy erre az utóbbi ötven évben alig került sor. Olvasott persze nem is keveset, birodalomszerte az egyik legtájékozottabb ember, csak hát a szépirodalom valahogy hiányzott a palettáról. Eddig, mert egy szép napon a palota egyik hátsó bejáratához mozgókönyvtár érkezik, a kutyák kicsalogatják Őfelségét a buszhoz – s innentől nincs megállás a lejtőn. A királynő kölcsönöz, a királynő olvas, majd ismét kölcsönöz, és újra olvas, egyre többet. A Birodalom ügyei pedig háttérbe szorulnak, miként a családtagok, a miniszterek, a nép és minden egyéb másodlagossá válik az olvasás szenvedélye mellett.
Alan Bennett A királynő olvas című kiseregénye nemcsak humoros pamflet az angol királyi udvarról (tágabban az egész angol társadalomról, hisz a szerző vitriolos tolla senkit nem kímél), hanem letehetetlen (kötelező) olvasmány is egyben. Az olvasó a királynőhöz hasonló szenvedéllyel veti bele magát a kalandokba, drukkol Őfelségének, hogy elég ereje legyen a nem kis ellenszélben kitartani új hobbija mellett, s hamarosan azon kapja magát, hogy maga is bőszen jegyzeteli a regény gondolatait. Merthogy a fordulatos cselekmény és a kacagtató kalandok mellett sok olvasó ars poeticájává is válhatnak Bennett gondolatai mindannyiunk közös megszállottságáról az olvasásról: Mit olvassak? Hol olvassak? Milyen jó volna ismerni a könyv szerzőjét, és elbeszélgetni vele! Az olvasás demokratikus volta a királynőt is magával ragadja, s hamarosan kedvet érez ahhoz, hogy maga is leírja gondolatait. S hogy ebből milyen újabb bonyodalmak származnak, a fentiek alapján könnyen elképzelhető.