A 199 éve született Petőfi Sándor barbárként tűnt fel a magyar kultúrában, és két nemzedék irodalmi szervezőmunkáját tette tönkre, amikor nekiállt meghonosítani a népies-nemzeti stílust. Mégis az ő vívmányaiból és Arany János ízlésformáló költészetéből lett a magyar irodalom – mondja Milbacher Róbert irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, aki Legendahántás címmel írt könyvet a magyar irodalomtörténetben keringő tévhitekről. Miért alakulnak ki konteók a mai napig Petőfiről? Mi váltott ki olyan hatást a 19. századi magyar irodalomban, mintha ma Ákos Gyurcsány Ferenc születésnapján adna koncertet? Interjúnkban nemcsak régi költők nyűgjei kerültek szóba, hanem az is, mi a baj a mai magyar szépirodalommal.

Az előszóban azt írja, a Legendahántás „végső célja nem a káosz növelése és összeesküvés-elméletek gyártása”, hanem a félreértések és a téveszmék tisztázása. Nagy íróinkról szóló történeteinken is látszik, hogy megnőtt az igény a konteókra?

A legutóbbi időkben is keletkeztek. Sok helyen megjelent, hogy Széchenyi István volna Petőfi Sándor apja. Petőfivel kapcsolatban állandóan termelődnek a konteók – nemrég temettek el újra egy fej nélküli csontvázat, amelyet sokan vélnek Petőfi maradványainak. A nemzeti kultúránk forrásai a 19. századi szerzőkhöz vezethetők vissza, és a hasonló hiedelmek a hagyománnyal való kapcsolatteremtés, a kultúrához fűződő viszonyunk egy módját jelentik.

    A tévedések közé tartozik Kölcsey Ferenc homoszexualitása is, ami mára szinte evidenciaként jelenik meg itt-ott a médiában. Lehetne igaz is – éppenséggel nem is lenne baj, ha igaz lenne, mert ennek az országnak szüksége volna rá, hogy a homoszexualitás ilyen módon jelen legyen a nemzeti kánonban –, de nem igaz.

Állandó igény van a hasonló konteók termelésére, de én nem ezeket akarom leleplezni, inkább a közoktatásban működő reflexeket szeretném megváltoztatni néhány szöveggel vagy szerzővel kapcsolatban. Az új kutatások eredményei ugyanis nehezen kerülnek be a közoktatás csatornáiba. Nekem szerencsém van, mert két állításom is bekerült egy tankönyvbe. Bár azt a tankönyvet már nem forgalmazzák, úgyhogy gyorsan ki is kerültem a közoktatásból.

Azt is írja, meg akarta mutatni, mit is csinál egy irodalomtörténész, mikor úgy tűnik, már nincs mit csinálnia. Ez a gyanú különösen a 19. századi magyar irodalommal kapcsolatban merülhet fel. Mintha Petőfiről, Aranyról, Jókairól mindent kikutattak volna, amit ki lehet. Hol vannak még a fehér foltok?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kránicz Bence, 24.hu, 2022. 01. 01.