Manapság – bár okuk bőven lenne rá – már a költők sem panaszolják fel feltétlenül elhullajtott könyűiket. Igaz, értük se sokan sírnak. Erdős Virág könnyei viszont valójában érettünk hullanak. Mindannyiunkért. Az életünkért, a városunkért, az országunkért, a reményeinkért, az elesettekért és a reménykedőkért. Erdős Virág eddig se fordította el a fejét, ismeri a megalázottak és megszomorítottak életét, és nem is megy el szó nélkül mások fájdalma mellett. Most – a pandémiának köszönhetően – azonban magáért is szól, miközben verseskötetté formálja biciklis-futárkodása alatt szerzett benyomásait; magáért és azokért a művészekért, akik kénytelenek voltak félretenni hivatásukat, ha csak időlegesen is.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Tóth Zsuzsanna, olvassbele.com, 2022. február 27.