Szabó T. Anna új művének végén hosszan sorolja, kiknek ajánlja írásait. A „címzettek” között a kortárs irodalom és művészet színe-java. A szerző számára a költészet baráti gesztus is, szeretetszövedék.

A költő a műfaj minden „fogását” tálalja: dúskálunk a szaggatott szabad versekben és rappelős táncdalszövegekben. Szabó T. Anna még útravalót is „csomagol”: „Ha gyorsvonat az életed, és menetrend szerint halad, mindegy, hogy hol jársz, szállj ki gyorsan, érezd, hogy nem vagy még halott: mezítlábazz a meleg porban, indulj tovább gyalog.” (Pordal)

Női költészet ez: az anyaságról, az asszonyi szerelemről, a családi ünnepek élményeiről. Ám a psziché mélyére is kalauzol, és a Villany bevilágítja a tudatalatti sötét tájait is: „Éji arcunk a tükörben, aki vagyunk, van is, nincs is. Szörnytől tartunk tág terekben, s mi vagyunk az ismeretlen.”

Az irodalom a félelmek leküzdésének eszköze is. A „megfejthetetlen dekódolása” – ahogyan A költők című ars poeticájában fogalmaz a szerző.

Szabó T. Anna a rendszerváltás után induló költőnemzedék tehetséges tagja. Tizenöt éves volt, amikor családjával Kolozsvárról Magyarországra települtek. Szombathelyen járt gimnáziumba, ott ismerkedett meg későbbi férjével, a Marosvásárhelyről származó Dragomán Györggyel. A könyvek hozták össze őket, együtt elemezték, vitatták meg – például – Orwell és Koestler regényeit. Tiltott olvasmányok voltak ezek a román diktatúrában. A két erdélyi fiatalnak a szabadságot jelentette az irodalom. Egymáshoz írták első műveiket is: próza és költészet közös szerelemben fogant. Később a költőnő művészbarátságaiból is közös alkotások születtek: gyerekversköteteket írt Jónás Tamással, László Noémivel, Tóth Krisztinával és Varró Dániellel.

A Villany költeményeiben nemcsak e barátokat idézi meg Szabó T. Anna, hanem mestereit, tanárait is. Mindazokat, akiknek a „lírai dekódolás” művészetét köszönheti.