Garaczi László prózavilágának eddig is fontos regisztere volt a szürreális, a mesei, a különös, vagy épp a normasértő világmodellek valóságeffektusként történő szövegbe építése, az irracionális és a valóságos határvonalainak összemosása, nivellálása. Új regénye, a Weszteg ezúttal azonban már a normasértést, a szabályonkívüliséget, a valóság megszokott szerkezetének sokkolóan idegen átrendeződését teszi epikai világa egyedüli tárgyává, ahol a különös általánossá, az irracionális mindennapivá, az unheimlich természetessé alakulva forgatja fel az ismert szabályok rendjét. Bettelheim kifejezésével élve: a szélsőséges helyzet válik a mű világának normatív valóságává, hiszen a Weszteg első pillantásra a pandémia sokkolóan új világ- és éntapasztalatát viszi színre. Realista alapzatra építkezve, ám a költői imagináció parádés nyelvi és formai stilizációin keresztül azt csupán törmelékként láttatva, s attól elrugaszkodva jeleníti meg a humán életforma valami rajta túli erőnek történő alárendelődését, egy kulturális, civilizációs váltás sokkhelyzetének drámáját.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szabó Gábor, Muut.hu, 2022. 10. 03.