„Nem tudok meglenni egy helyben, cikázó ember vagyok: mindig valamiben sűrűn” – mondja magáról az 1999-ben született, negyedéves pszichológus szakos hallgató, Kellerwessel Klaus, akivel a magyar költészet napjára megjelenő első, Hátam mögött a hulló porcelán című verseskötete apropóján találkoztunk, ám a mesterséges intelligencia folyton „közbeszólt”. Így szinte egy sci-fibe csöppenve éreztük magunkat. Míg a két évvel korábbi, A 77 fejű herceg éneke című drámakötete a kiúttalansággal végződött, ez az új a nyitással, a törékeny készenléttel.

Izgalmas lehet pszichológusként és költőként is az emberi lélekkel foglalatoskodni. Mennyire és miként befolyásolja, inspirálja egyik a másikat? Hogyan hat tudomány a művészetre, művészet a tudományra?

Gyakran felmerül, hogy a kettő külön világ, de szerintem nem feltétlenül, sok elmélet például költői képeken alapul. Ott van a freudi személyiségmodell, amely dúskál a különböző hasonlatokban, a jéghegytől kezdve a tudatalatti-ló, a tudat-lovas megfeleltetésig. Szerintem minden tudományág a fizikától a kémiáig rokon eszközökkel él, mint a költészet. Ugyanakkor nálam a pszichológia is hat az írásra. Drámaírásnál tudatosan használtam fel különböző teóriákat, a kollektív emlékezeti traumákkal és az emlékezeti torzulásokkal kapcsolatban. (Lásd „Zúdulás” című interjúnkat a szerzővel, Nyitott mondat, 2021. június 18. – a szerk.) A versek többsége jóval korábban született, így ezeknél még fordított volt a hatás: a költészet alakított ki bennem egy szkepszist a pszichológia/tudomány számszerűsítő módszereivel szemben. Most új, mesterséges intelligencián (MI) alapuló személyiségmegismerési móddal kezdtem kísérletezni, ami talán mélyebb betekintést nyújthat, mint egy kérdőív. Ezért kezdtem el a társadalompszichológiával párhuzamosan a veszprémi Pannon Egyetem mesterségesintelligencia-szakmérnöki képzését.

Segítheti a költőt is a mesterséges intelligencia?

[…] A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Marik Noémi, nepszava.hu, 2022. 04. 16.