MICHAL WITKOWSKI KÉJPART című, veretes nyelven írt, dokumentumokon alapuló, szövevényes fikciójának olvasása után azt gondolom, van új a nap alatt a nemi identitásról szóló regények dömpingje után is. A dühös drag-queenekről, homoszexuális lakberendezők nyomasztó hétköznapjairól szóló "alapművek" számomra most - a megformálás szempontjából mindenképpen - kullognak csak a 2005-ös lengyel bestseller után.
Witkowski álriportregényének filozófiai komolyságot hordozó, ugyanakkor kifinomult humorral kevert alaptónusa a - biszexualitását nyíltan vállaló - nagy előd, Gombrowicz előtti tisztelgésként is megállja a helyét. A Kéjpartot az első lengyel "melegregényként" tartják számon, holott a nemi identitás csupán a felszínen lebegtetett motívum. A valóban meginterjúvolt típusfigurák a heteroszexuális férfiakat önként szolgáló transzszexuális "nyanyusoktól" a diszkóprostituáltakig egy nyomorult kor, a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet (a politikusokkal vagy az újgengszterekkel szemben) őszinte színészei. Alkóvokból, szutykos presszókból előmászó emberek életén keresztül mutatja fel magát a regényben a mulattató rendszerváltás, amely során a figurák nem rázhatták le a láncokat.
A regény címét az egyik fő helyszín, Lubiewo ihlette, amely a SZOT-üdülők korában a melegek "titkos" találkahelye volt. Mára az aranykor rezervátuma, amiért, végtére is az emancipáció előtti "ideális" állapotokért ez a mű Keresztes Gáspár gondos fordításában elmond egy szép imát, groteszk módon, kíméletlenül.