Az Önregény világában nincs semmi: nincs kommunikáció, nincs valódi párbeszéd, nincsenek érzelmek. Mi van hát akkor? Kompozíció. Feszes szerkezetű, gondosan komponált mű: négy fejezet, négy tétel, négy évszak (tél-nyár-nyár-tél), négy férfi és négynél azért valamivel több kapcsolat. E kapcsolatok, járások, ismeretségek, egyszeri kalandok középpontjában Rin Takahara, az (ön)elbeszélő áll. Mindent az ő szemszögéből tudunk meg, mindenről tőle értesülünk saját érzéseitől környezete reakcióiig. Rin elbeszélése visszafelé halad az időben, huszonkét éves korától tizenöt éves koráig. A négy évhez két nyelvi regiszter tartozik, az utolsó fejezet nyelve határozottan elkülönül az első háromtól, a gimnazista Rin egészen más nyelvet beszél és ír, mint a felnőtt írónő, aki szerkesztőkkel ebédel, és interjúkat ad női lapoktól az UFÓ-Találkozások magazinig mindenkinek.

A nyelv változik, de az élet nem. Rin egy klasszikusan modern vállalkozással megy neki Az Életnek: a szabad, önálló szubjektum megformálásának igényével. E formálás folyamatát követi a regény időben visszafelé haladva Rin házasságától kamaszkoráig, miközben rögzíti a személyiséget körülvevő erőterek változását és állandóságát. Rin célja a családban felvett szerep és magatartásforma megtörése, az emberi kapcsolatai tárgyszerűségének felszámolása. Törekvése eleve kudarcra ítélt ebben a világban, ahol már nemcsak egységes szubjektum, de egységes test sincs. Az elbeszélő többször is párbeszédet folytat puncijával, aki/ami külön életet él, közbeszól, érvel, berzenkedik, sőt átveszi a szexualitás diskurzusaiban hagyományosan a léleknek tulajdonított helyet, vagyis szót emel önmaga tárgyként való használata ellen, ellene szegül önmaga tárggyá válásának. Töredezett testben töredezett lélek – az örökké megválatlan jelenben. Rin hiába próbál elmenekülni a családja által létrehozott hatalmi és viselkedési rendszerből, minden kapcsolatában ugyanazt az utat járja be.

Kanehara Hitomi Önregénye sokadik látlelet az önmaga köreit járó, végletesen magába zárt emberről, aki képtelen kilépni saját történetéből, mert saját történetének sem szereplője, hanem csak megfigyelője, és mert nincs is hová kilépni. De a test azért még lázad.