A szerző remek tehetséggel gyúrja egybe a történelem valódi eseményeit, helytörténeti ismereteit, a korból fennmaradt pletykákat az elbeszélések megoldandó eseteivel.  Csabai olyan érzékkel képes mesélni, életben tartani a különböző narratívákat, hogy az olvasót cseppet sem zavarja a nyomozások időleges felfüggesztése, sőt olybá tűnik, ezek inkább csak ürügyül szolgálnak egy náluknál fontosabb, ki nem mondott történet elmeséléséhez. – Vincze Ildikó írása

Századelős krimimesék

– Csabai László Szindbád, a detektív című regényéről

   „»Szindbád, a detektív, – nem rossz!«" – hangzik el a beszédes nevű Stalker főkapitány szájából a főhősre vonatkoztatott, de a könyvre magára is kiválóan alkalmazható reflexió. Csabai László a Magvető gondozásában idén megjelent novelláskötetéből már kaphattunk némi ízelítőt számos irodalmi lap jóvoltából, de még így is kellő meglepetést okozhat. A már-már regénnyé strukturált novellafüzér könnyed eleganciával vezeti át kultúrtörténetileg jócskán felvértezett főhősét egyik világháborúból a másikba egy fiktív, de mégis ismerős városban, Nyárligeten. A szerzőnek minduntalan gondja akad arra, hogy a történetüket tekintve széttartó novellákat ne csupán a helyszín, és – magától értetődően – a főhős karaktere tartsa össze, hanem a számos elejtett előre és hátra utalás szövedéke is.

   A cím sugallatának ellenére a könyv nem a klasszikus értelemben vett detektívtörténet-írás újabb terméke, ám e tekintetben is igényes, izgalmas olvasnivalót kínál. Egy-két kimunkált elbeszéléstől eltekintve látható, hogy Csabai erőssége nem annyira a krimi-szál bonyolításában, a nyomozói intelligenciát fitogtató logikai bravúrokban vagy a suspense fenntartásában van, hanem az elegáns, múltba tekintő korfestésben, a valóság és a fikció szinte észrevehetetlen vegyítésében, a több helyről táplálkozó intertextuális játékokban, nyelvi kifinomultságban. „Nem akarom elkedvteleníteni, de dolgoznunk kell körömszakadtáig, mert megbolondultak az emberek. Háború, forradalom, kommün, direktórium, vörös gárda, rongyos gárda, (halkabban) különítményesek, titkos bagázsok, és mintha ez mind nem lenne elég, még ez az átkozott spanyolnátha is!” – alapozza meg a frissen kinevezett Szindbád nyárligeti munkáját és egyben a könyv fikciójának kezdő időpontját is a főkapitány. Az első oldalon olvasható leleményes, filmes narrációs technikákat idéző kormeghatározási módszer szerencsés módon végigvonul az egész könyvön. A szerző jellemzően törekszik arra, hogy a majd’ negyedszázadot felölelő korszak meghatározó történelmi eseményei a fiktív világba simulva, a mindennapok részeként, a karakterek szólamaiból derüljenek ki. Így például a hamarosan bevezetendő fényképes igazolványra, az országtól nemrégen elcsatolt területekre, az amerikai segélyszállítmányok kiporciózására, vagy akár az egy szál bikiniben úszó ledér cselédlányra tett mellékes megjegyzések. Bravúros megvalósulása ennek például, hogy a nyárligeti bűnügyek után nyomozó Szindbád az 1930-as évek közeledtével egyre többször hallgat végig olyan tanúvallomásokat, feljelentéseket vagy csak foghíjról odavetett véleményeket, amelyekből egyre nagyobb nyomással szüremlik elő az erősödő antiszemitizmus.

   A szerző remek tehetséggel gyúrja egybe a történelem valódi eseményeit, helytörténeti ismereteit, a korból fennmaradt pletykákat az elbeszélések megoldandó eseteivel.  Csabai olyan érzékkel képes mesélni, életben tartani a különböző narratívákat, hogy az olvasót cseppet sem zavarja a nyomozások időleges felfüggesztése, sőt olybá tűnik, ezek inkább csak ürügyül szolgálnak egy náluknál fontosabb, ki nem mondott történet elmeséléséhez. Habár minden egyes novella alaptörténete valamilyen hétköznapi bűnügyhöz köthető, az esetek többségében a történet hátteréül szolgáló események, helyszínek valahogy mégis az előtérbe tolakodnak, és olykor egészen maguk alá gyűrik a sztori krimi-szálát.  Miközben a detektív feltár egy-egy ügyet, felidéződnek elfeledett mesterségek, szokások, a történelem nagy eseményeinek kevésbé emlegetett részletei, a két világháború közötti időszak életmódjának különös elemei, és mindezek mellett Szindbád bagdadi múltjának részletei is. Úgy elevenedik meg a két háború közötti Nyárliget ódon gimnáziumával, cukrászdáival, enyvfőző műhelyével, fűszeresével, halsütőjével, teret ketté szelő villamossínjével vagy városszéli sejtelmes nádasával, mintha valóban létezett volna. És éppígy rajzolódik ki a színes Bagdad története is, amely az egyes elbeszélések sorai közé ékelődve külön történetet alkot. Szindbád különös nosztalgiával, ám a negatívumokat sem feledve tekint ifjúkora helyszínére, s nemegyszer hűvös lenézéssel, némi cinizmussal hasonlítja össze a pórias Nyárligettel. Az arab és a nyárligeti történetet összekötő kép, amely egyben az elbeszélésfüzér nyomasztóan ironikus nagymetaforája is, Szindbád körülmetélése. A mozzanat, amely Bagdadban az idegen gyermek arab világba való asszimilációját, s majdan a zsidóüldözés idejei Nyárligeten a hazatért, de magát otthon sosem érző férfi saját közegéből való kitaszíttatását hívatott szolgálni. Csabai elbeszélői technikájára oly jellemzően e momentum is csupán implicite van jelen mind az elbeszélésfüzér bagdadi, mind a zárónovella nyárligeti szálában. Eme regénytechnikai skizofrénia, a hallgatás, a „lényeg” soha ki nem mondása, de a leírások aprólékos, már-már realista regényre emlékeztető kidolgozása tekinthető a könyv egyik legfőbb érdemének. Emiatt is közelíthető inkább a posztmodern történelmi krimikhez, mintsem az általa prózapoétikai, narratológiai szempontokból követett, klasszikus detektívregényekhez (vö. pl. Chandler, Christie, Conen Doyl, Simenon, Poe). 

   Ha már az irodalmi elődöknél tartunk, semmi esetre sem hagyhatjuk figyelmen kívül a Krúdy-hatást, amely alól azonban Csabai sikeresen felszabadítja hősét, és az ócska dublőr szerep helyett valódi karaktert képes adni neki. A Krúdy-féle Szindbádra jellemző vonások, nagy filozofikus lakomázások, az emlékekbe révedés és némi téblábolás megjelenése inkább szeretetteljes tiszteletadásként, mintsem levetkőzhetetlen hatásként tűnnek fel. Ugyanígy gyúrja karakterébe Maigret-t vagy Marlow-t is, vagy veszi alapul Csonka őrnagyhoz Sherlock Holmes nevezetes segédjét, a kissé ügyefogyott Watsont. Mindemellett Csabai főhősének elsődleges archetípusát, Az Ezeregyéjszaka meséinek Szindbádját is előrántja a Bagdadban töltött ifjúkor emlékeinek szálával, miáltal a mese és a krimi műfaji hasonlóságait is kimondja. Ezzel és a könyvben nem egyszer tetten érhető parodisztikus attitűddel együtt sem mondható azonban, hogy Csabai túlzott reflexiókat tenne például a műfajjal kapcsolatos vitás kérdésekre, vagy az ezt magában foglaló, az irodalomnak populáris és magas kultúrára való vertikális felosztásának problémájára. Megbocsátható, hiszen felettébb nehéz és ellentmondásos vállalkozás a „populáris kultúra”, poétikai szempontokat erősen szem előtt tartó műfajában való írás, hiszen ha a szerző túl sokszor lépi át a követelmények határát, az olvasó képtelen lesz krimiként azonosítani a könyvet, ellenben, ha túlságosan igazodik a műfaji elvárásokhoz, képtelenné válik a kategóriaváltásra.

   Csabai jó érzékkel szövi, alakítja egymásba elbeszéléseinek mini narratíváit, nyelvi, stilisztikai megoldásai olykor egészen lehengerlők, de az minden bizonnyal állítható, hogy valódi mozgástere a regény lenne, hiszen elbeszélői tehetsége a hosszabb terjedelmű szövegekben tud igazán megmutatkozni.  Csabai nagy erénye az a fajta nyelvi kifinomultság és érzékenység, amelynek közegében történetei, a számtalan intertextuális anyag, az íróelődök, a történelem hagyatéka, a humor, a cinizmus, az irónia, a csodálat vagy éppen megvetés nagy kirobbanások nélkül, szerényen meghúzódva, mintegy belülről csiklandozva az olvasót érik el hatásukat.