Kétségtelenül volt érzéke a novellista Molnárnak a szegények, a cselédek, a mutatványosok, a kocsisok, a nevelőnők, sőt, a falusi halászok sorsának finom kis jelenetekben való megrajzolásához. Elég jó rálátása volt azonban az éjszakai életet élő aranyifjak, írópalánták, de az öregedő és betegeskedő úriasszonyok világára is. A történetekben nagyrészt a jó száz évvel ezelőtti Budapesten vagyunk, a gőzfürdőben, a kávéházban, a nemrég kiépült belvárosi utcákon, egy Teleki téri kávémérésben, a városligeti panoptikumban, az Opera előtt és után, a margitszigeti nagyszállóban, egy Pest környéki nyaralóban (Duna-Mócsingon), Szentendre fölött a Duna-parton, netán egy távoli elegáns fürdőhelyen. Az író igen jó emberismerő. A Széntolvajokban például úgy rajzolja meg a tolvajokat leleplező hordárokat és rendőröket, hogy szinte süt a jelenetből: nem följelentést szeretnének ők igazából tenni, hanem inkább szintén ellopni szeretnék azt a jól megtalált lopott szenet. Ugyanakkor ebben az elbeszélésben legalább annyira fontos szereplő özvegy Sikoróné, a nagyon beteg és nagyon öreg asszony, akiért a hordár jött. Máshol Molnár ahhoz is igencsak ért, hogyan terjed és dagad óriásira a pletyka egy úri fürdőhelyen (Pletyka. Egy igazi fürdőlevél), vagy milyen az ügyvédbojtárok léha élete, és milyen esélyei vannak a bohémeknek és a tisztes polgároknak az úrilányoknál (Turóczi).

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Károlyi Csaba, Es.hu, 2023. 09. 29.