Új regényében Sándor Iván ismételten a feledéstől igyekszik menteni a menthetőt egy történész, egy művészettörténész és egy haditudósító segítségével. Írói módszere már ismerős, ahogyan a környezet és az eseményeket alakító történések is: a tényleges jelenből indul a múltba és a lehetséges jövőbe.

Sándor Ivánnak saját bevallása szerint van egy vesszőparipája – Bach fúgája. Ahogyan A korszak tekintete című, válogatott és új esszéket tartalmazó könyvének utószavában fogalmaz, az újabb folyamatokat próbálja megközelíteni „a jelenségek együttállása és – fúgaszerű – ismétlődéseik” révén. Az utóbbi években megjelent regényei különösképp észrevehetően tükrözik ezt a szemléletmódot: a visszatérő és ismétlődő elemek, valamint ezek variációi nemcsak az egyes történeteken, de az egyes köteteken is átívelnek. A korszak tekintetének borítója a legújabb, Tiltott terület című könyvben kap „mellékszerepet”, a becketti párbeszédek már sokadik alkalommal ékelődnek be Sándor történeteinek menetébe, és mind a rendhagyó prózaforma, mind pedig az amögött rejlő gondolatiság ismerős már az olvasó számára. A hetedik nap, az Amit a szél susog és a Szakadékjátszma akár egy sorozat részei is lehetnének, amelynek legújabb „epizódja” a Tiltott terület lett. De működik-e sokadik alkalommal is a variációkra, visszatérő, ismerős elemekre alapozó regényvilág? És ami még fontosabb: sikerül-e az újabb történet által megmenteni valamit a feledéstől, sikerül-e megérteni valamit a megérthetetlenségből, a megmagyarázhatatlanságból?

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bonivárt Ágnes, Kortarsonline.hu, 2023. 01. 09.